Híreink

Szakmai gyakorlat a görög szigeteken – így képzik a jövő felszolgálóit

Világszerte keresettek a szakképzett felszolgálók. Kellenek az elméleti alapok, de a szakma jórészt a gyakorlatban tanulható ki.

Ő készítette az Év Fagylaltját – karriertippek leendő cukrászoknak

Eszenyi Ferenc fagylaltkészítő - mestercukrász kreációja lett az Év Fagylaltja közel 100 szakember remekművei közül az idén 20. alkalommal rendezett megmérettetésen. Ráadásul nem a mascarpone – túrókrém - sós karamell trióval tarolt először. Már 30 éves pályafutása alatt eddig további 12 alkalommal nyert fagylaltversenyeken aranyérmet.

Bértárgyalás - így készülj fel sikeresen

Rossz bértárgyalással / fizetési igény megjelölésével akár sajnos 100 ezreket is bukhat egy álláskereső éves szinten - és míg a nők az alacsonyabb tárgyalási hajlandóság, a férfiak már a pontatlanul ”beárazott” pozícióik miatt veszíthetnek nagyot a folyamatban. A Jobline Női Karriernapon Baráth András elhelyezkedési tanácsadó mutatta meg, hogyan kerülhetjük el ezeket az aknákat.  

Diákmunka, 2017 nyár – így kezdj bele

A nyári munkát vállaló diákok a foglalkoztatás és a közteherviselés szempontjából felnőttnek számítanak. Bejelentésükre, adózásukra – a diákszövetkezeten keresztül vállalt munka kivételével – ugyanolyan szabályok vonatkoznak, mint más munkavállalók esetében.

Próbáld ki a videóinterjút!

Mutasd meg igazi énedet, szakmai tapasztalatodat. Készíts videóinterjút és mi megfelelő állásajánlat esetén összekapcsolunk leendő munkaadóddal. Mire is jó ez? Hogyan hozhatod ki ebből a maximumot? Összefoglaltuk a legfontosabbakat.

Önéletrajz a kudarcokról – ezt tanulhatod belőle

”PhD-programok, melyekre nem jutottam be.”

Közösségi szellem, tisztelet és precizitás – munka Japánban

Popovics Péter közgazdász és energetikai szakértő nyelvtanulással továbbá egyetemi alap, - és mesterképzésben majd 3 évnyi munkavállalással összesen 10 évet töltött Japánban. A most 35 éves Péter  -  feleségével Katalinnal és akkor kéthónapos kislányával, Lilyvel -  a 2011-es fukusimai atomerőmű-balesetet követően, az esetleges radioaktív sugárzás elkerülése végett döntött a japán karrier megszakítása és befejezése mellett. Péter olvasóinknak a japán munkakultúra világába enged betekintést. 

Keresd vágyaid, küzdd le félelmeid - karriertervezés

Sokan azért tartanak a jövőtől, mert a múltban érzik magukat biztonságban - ez viszont visszavethet a célok kitűzésében, a karrierépítésben sőt akár a váltásban is - derült ki a Future Work Festival „És Velem Mi Lesz? Félelmek és vágyak a karrierépítésben” című workshopján Petrány Viktóriával.

Egy lány, akit elvarázsolt az informatika

A tizedikes Varga Eszter imád írni. Szabadidejében blogol. Könyvespolcán a klasszikusok közt a Skarlátbetű is ott van. Ám a lányoknak az IT-világhoz kedvet csináló Skool - ban tanultak annyira magával ragadták, hogy mára eldőlt: a középiskola után inkább robotikával és mechatronikával szeretne foglalkozni a jövőben.

Ki lesz versenyképes álláskereső 10 év múlva?

A kreativitás lesz az érvényesülés kulcsa – hangzott el az első alkalommal megtartott budapesti Future Work Festivalon.

Milyen a jó munkahely?

”Egy top-munkahely bátorít.” A Future Work Festivál az egész országot megmozgatta: útkeresők, pályaválasztás előtt állók, pedagógusok, diákok, gyakorló álláskeresők, karrierváltók de álláspiaci szakemberek is eljöttek inspirálódni és trendnézőbe. A Monster.hu azt kérdezte a látogatóktól, milyen munkahelyre vágynak leginkább.

Így valósítsd meg karriercéljaidat hatékonyan

Munkahelyet váltanál vagy új szakmát célzol meg? Bármennyire is erős az elhatározás, a legtöbben el sem indulnak vagy az úton elakadnak. Pedig ha tudatosan csinálod, célba érhetsz. Milyen módszerrel lehet a karriercélokat hatékonyan megvalósítani? Erről személyes tanácsot kaphatsz a Future Work Festival „És Velem mi lesz? Félelmek és vágyak a karrierépítésben” című workshopján. Most néhány hasznos tanács Petrány Viktória HR szakértőtől.

Mekkora fizetésre számíthatnak a pályakezdők?

A Fizetesek.hu legújabb felmérésében arra volt kiváncsi, hogy a 17-24 éves korosztály milyen fizetésekre számíthat. A legjobb helyzetben a Budapesten multinál dolgozó és informatikus diplomával rendelkező pályakezdők vannak.

10 tanács: így lehet nyerő számodra a távmunka

Nincs bejárási idő, a lakás egyben az iroda is, bárhogyan öltözhetek, nem kell a kollégák rossz szokásait eltűrni naponta, minimális a stressz. A felsorolás alapján a távmunka akár főnyeremény is lehet munkavállalóként. Egy sor veszély is leselkedik az otthonról dolgozókra.

Állásinterjú: mit ne mondj?

Jól sikerült az önéletrajz, bejutottál az állásinterjúra, időben megérkeztél a helyszínre és már javában zajlik a párbeszéd a HR-essel?

Izgalmas munkát akarsz kisgyermek mellett? – így építsd fel új életed

Anyaként szeretnél végre visszatalálni a munka világába, de úgy néznek rád, mint aki most jött a Holdról? Paizs Dóra átment ezen és tanult belőle. Anyacsavar néven blogot indított és összegyűjtött minden jó tanácsot.

Művészek helyett kreatív csapatjátékosok - így kerülhetsz be a reklámszakmába

Az érme egyik oldala: nincsenek ezerszámra üres állások a reklámszakmában. Az érme másik oldala: még ennek dacára is nehéz megtalálni évente azt a tucatnyi új tehetséget, akik úgy kellenének a szakmának, mint egy falat kenyér. Csak mert ők is nehezen találják a szakma felé vezető utat - elemezte a hazai reklámiparban dolgozók helyzetét Jedlicska Márton, az Umbrella és Marosi Gergő, a Mito kreatív igazgatója a Media 2.0 Meetup-ján szerda este a budapesti Kuplungban.  

Karrier a YouTube-on: 16 évesen 120 ezres rajongótábor

Budai Kitti vlogger. A 16 éves gimnazista az elmúlt 4 évben csaknem 200 online tartalmat gyártott. Saját Youtube-csatornájával - "Már megint Kitty" - már közel 120 ezer feliratkozónál tart. Tartalmilag nagy merítésből dolgozik: a sulisztoriktól a netes társadalomkritikáig, online reakcióvideókig és a ”mi történt velem” élménybeszámolókig széles a skála. A szülei ugyanakkor csak a 70 ezredik feliratkozója után döbbentek rá arra, hogy közösségi médiában is karriert lehet építeni. Hogyan csinálta? Kittivel személyesen találkozhatsz a 2017. május 17-19-e között megrendezésre kerülő Future Work Festiválon.

Mennyit keresnek a menő informatikusok?

A külföldi piacra dolgozó budapesti startup cégek körében 4 év tapasztalattal szinte természetes a havi 1 millió forint feletti szoftverfejlesztői fizetés. Ez derül ki az IseeQ fejvadászcég által készített bérösszeállításból.

Munkám visszavár pályázat - nevezd munkaadódat!

„Mi lenne, ha a szülés után ott folytathatnám a munkát, ahol abbahagytam?” teszik fel többen a kérdést, akik CSED, GYES, GYED, GYET után, hosszabb gyerekápolás miatti otthonlét után vissza szeretnének térni korábbi munkahelyükre dolgozni. A "Munkám visszavár" projekt a Jól-Lét Alapítvány és a L’OFFICE közös pályázata.

Hogyan igazodjunk el a munka jövőjének világában? Programajánló

Kik azok az emlékszerkesztők, tesdizájnerek, virtuálisvilág mérnökök és szempilla-stylistok? Mit érdemes tanulni, hogy ahhoz jó munkád legyen? Vajon a jövőben számítani fog-e még a diploma és lesznek-e egyetemek? Vagy esetleg elég egy négy hónapos tanfolyam, hogy profi programozóként dolgozhass?

Itt tanulhatsz informatikusnak – hódítanak az IT iskolák

Csaknem 24 ezer IT-s hiányzik a munkaerőpiacról. Pályamódosító pedig szép számmal akadna: csakhogy nem könnyű egyik napról a másikra újra egyetemre, főiskolára járni, munka mellett tanulni és több évre szóló kötelezettséget vállalni. A piac viszont reagált a változásra: egyre több profi IT-s tanfolyam van, ahol a tanulók sűrítve kapják a szakma legjavát. Bemutatjuk a legjobb ”kockaképzőket.”    

Visszatérés a munkába – indul a Morgan Stanley programja

Hosszabb kihagyás után nem könnyű a visszatérés a munka világába. Ebben segít a Morgan Stanley Return to Work – Lendüljön Újra Munkába programja. Újra várják a jelentkezőket, nyílt nap 2017. május 6-án. Egyik tavalyi sikeres pályázó 14 év kihagyás után és 4 gyermek nevelése mellett tudta folytatni karrierjét.

Hogyan vezessük le az állásinterjú előtti stresszt?

Tapasztalatok alapján kijelenthető, az álláskeresők közül csak kevesen képesek idegeskedés nélkül átvészelni a kiválasztási procedúrát. A többség felfokozott idegállapotban vág neki az interjúnak, sőt vannak, akik teljes egészében álmatlanul töltik az azt megelőző éjszakát. Alábbiakban az idegeskedőknek Kiss István szakpszichológus ad tanácsot a fellépő stressz csökkentéséhez.

Hogyan lehetsz légiutas-kísérő?

+ Hogyan léphet egy fiatal erre a pályára?- Betöltött 18. életév, érettségi bizonyítvány, repülőorvosi vizsgálati alkalmasság kell hozzá. Emellett legyen hatékony a kommunikációja magyar és angol nyelven szóban, írásban. Vannak a megjelenésre vonatkozó előírások is: látható helyen ne legyen a jelöltön tetoválás, piercing, valamint testtömeg indexe az életkorának megfelelő legyen. Egyes légitársaságok pedig még a jelöltek minimum-maximum magasságát is meghatározzák (általában 158-190 cm között, de légitársaságtól függ - a szerk).

10 szakma, amiről nem is gondoltad, hogy létezik

Tudtad, hogy a legtöbb startupnál van boldogság menedzser, aki a dolgozók jókedvéért felel? Kíváncsi vagy arra, hogy vállalkozóként szükséged van-e chatbotosra? Mit csinál egy Growth Hacker? Az április 20-21-én megrendezésre kerülő Startup Safary szervezői 10 szakmát gyűjtöttek össze, amelyek az innovatív vállalkozásoknál már léteznek, és hamarosan más cégeknél is elterjedhetnek.

Nyári munka az USA-ban – vízimentés aztán utazgatás

Emmer Gábor 3 éve csak a neten szörfözgetett kíváncsiságból. A ”szörfből” aztán vízimentős amerikai nyárimunka - sőt később még állás is kerekedett. A Budapesti Corvinus Egyetem gazdasági informatikus hallgatója ma már az US Adventure csapatában dolgozik. Idén nyáron is utazni fog. A programot minden olyan nappalisnak javasolja, aki az angoltanulással egybekötött munkatapasztalat-szerzést Született Feleségek jellegű, amerikai zöldövezetben szeretné végigcsinálni.  

Kiknek a munkáját veszélyeztetik a robotok? Így látja a jövőkutató

Ami biztos. A digitális forradalom rohamtempóban folytatódik. Így a munkavállalók számára a Skype és a Facebook mellett teljesen alapértelmezetté fog válni az irodai mindennapokban a Slack, a WeChat és a Telegram használata is. Továbbá nagyvállalati környezetben várható azoknak a digitális platformoknak a megjelenése is, amelyek automatikusan képesek lesznek   majd a HR- esek helyett megválaszolni a nekik címzett munkavállalói kérdéseket. Ugyanígy az ügyfélszolgálatokra befutó, fogyasztói kérdéseket is.

Mit ad a külföldi ösztöndíj a pályakezdéshez? Odrobina Edina, Mannheim

Hogy majd útnak induljon és hasznos, a nemzetközi környezet szempontjából is új tapasztalatokat gyűjtsön. ”Számomra nagyon újszerű volt például az, hogy itt tényleg közelről láthattam nemzetközi és kulturális sokszínűséget, környezetet, mert a német hallgatókon kívül még a világ számtalan szegletéből - például Ausztráliából, Kolumbiából és Oroszországból - is érkeztek a diákok. Egyébként a németek is nagyon kedvesen fogadtak, mint új jövevényt a campuson. Annak ellenére is, hogy közülük sokan alapjáraton picit távolságtartó karakterek.”

Így lehetsz független és világjáró munkavállaló – jön a Freedom Summit

Szeretnél kiszakadni a hagyományos irodai taposómalomból és egy új munkaformára átállva független szabadúszóként a világot járni? Az internetes technológia fejlődésével ez egyre többeknek sikerül. Hogyan lehet elindulni? Miként lehet a tudásomat ebben az életformában kamatoztatni? Többek között erről szól az április 1-2-án megrendezésre kerülő első Freedom Summit netes konferencia, amelyen a szabadon dolgozó és a világ különböző tájait bejáró, sikeres digitális nomádok osztják meg tapasztalataikat. Most a program kitalálóját, Kun Esztert mutatjuk be, aki stílszerűen az indonéz Bali szigetéről jelentkezett be a HelloKarrier olvasóinak.

Hogyan sugározz pozitív benyomást állásinterjún?

Az első benyomás komplex, ösztönös, integrált és a tudattalanból fakadó én-üzenet a külvilág felé. Ami akkor közvetít pozitív üzenetet a küldőről, ha az egyén viszonya is harmonikus önmagával.

Nézz be és keress állást a legmenőbb budapesti startupoknál

Hogy néz ki a világ egyik legnagyobb repülőjegykeresőjének, a Skyscannernek a budapesti központja? Mit csinál egy adattudós (data scientist), aki a legkeresettebb szakemberek egyike a világon? Hogyan lehet Budapestről nyugati munkakörnyezetben és bérszinttel dolgozni? Április 20-21-én bemutatkoznak az új technológiára épült sikeres vállalkozások. Közel 200 cég irodája nyílik meg a Startup Safary rendezvény keretében a főváros különböző pontjain.

Melyek a legkedveltebb OKJ-s képzések?

Továbbra is a társadalombiztosítási ügyintéző képzés a legnépszerűbb – derül ki a Perfekt Zrt. OKJ-s Képzések Toplistájából. Az éves felmérés szerint tavaly sem csökkent az érdeklődés a szakképzések iránt, nőtt viszont a főiskolai végzettséggel jelentkezők aránya. A listát továbbra is a pénzügyi képzések uralják, ugyanakkor 2015-höz képest jelentős változások történtek a legnépszerűbb tízben.

Mit ad a külföldi önkéntes munka a karrierben?

Kovács Réka az ELTE - n végzett sportszervezőként 2014-ben. Diploma után - részben tapasztalatszerzés és referencia, - de élménygyűjtés miatt is - a külföldi munkavállalás és önkéntesség mellett döntött egy időre. Az egy török és két olasz városban is megfordult huszonévesnek olyannyira bevált a stratégia,  hogy mostani munkahelyét is (Magyar Önkéntesküldő Alapítvány) pont ennek a 2014-16 közötti intenzív időszaknak köszönheti. Önkénteskedni egyébkén is hálás feladat: a fogadó ország általában nagyra értékeli, így aztán támogató környezetben lehet az idegennyelv-tudást is csiszolgatni.

Nem váltana szakmát a külföldre vágyók többsége

A felmérésben szereplő országok közül a cseh, a szerb, a bosnyák és a lengyel munkavállalókat foglalkoztatja leginkább a külföldi munkavállalás gondolata. A csehek például több mint fele, míg a lengyelek 47%-a menne. Magyarország itt csak a 7. a ”hajlandósági listán.” A felmérés szerint a magyarok 44% - a dolgozna külföldön: negyedük akár 1 évnél is tovább, míg bő tizedük néhány hónapig. A magyarok alig 9%-a nyilatkozott csak úgy: legfeljebb néhány hetes külföldi munkavállalás jöhetne szóba. A lista szerint egyébként a litvánok bizonyultak legkevésbé mobilisnak: náluk a népesség alig több mint egyharmada mozdulna a külföldi munkavállalás irányába.(33%) Döntésükben a felajánlott álláslehetőségek minősége és a várható körülmények is szerepet játszanak.

Tanárként Dániában – egy kint élő magyar tapasztalatai

Ez nem is váratott magára sokáig, mert gyorsan haladt. A pedagógusi munkával azonban még várnia kellett. ”Magyarországon földrajz - rajz szakosként végeztem. Ám mivel akkoriban a diplomám nem passzolt a dán rendszerbe, itt kint is elvégeztem a koldingi pedagógiai főiskolát. (Pedagógusdiplomája annyiban rendhagyónak számít, hogy feljogosítja őt  a bölcsődei, az óvodai, az iskolai, a felnőttképzési,  az idősgondozói  munkára -  de még a fogyatékkal  élő gyermekekkel foglalkozásra is.)

5 karriertévhit – ne higgy a féligazságoknak

Vannak tipikus karriertévhitek, amelyeket kevesen cáfolnak, de sokakat elbizonytalanítanak. Ezek azonban csak féligazságok. Most öt gyakran felbukkanó mondatot veszünk nagyító alá és árnyaljuk az összképet.

Hangulatfelelős a turisták előtt - karrier animátorként Dél-Európában

Mindenki találkozott már a szállodák lelkes ”mindeneseivel.” Ők azok, akik reggel fitneszedzésre, délután már darts-ra és este tematikus táncestre trombitálják össze az üdülőket és vezényelik le velük a show-t. De ha kell, beugranak vigyázni a gyerekekre vagy elkalauzolják a felnőtteket a környék legjobb bulihelyeire. Ők az animátorok. Toborzásuk a májustól kezdődő szezonra már februárban elkezdődik. Bemutatjuk Mariannt, aki a tavalyi idegenforgalmi szezont Görögországban töltötte.

Nyári nagy kaland Amerikában: munka, utazás, nyelvtanulás

Világot látni, angolt tanulni, pénzt keresni, új kultúrában megállni a helyet. Egyebek mellett ez vonz nyaranta sok magyar fiatalt az Egyesült Államokba gyermektábori munkára. Így tett Szabó Zénó is, aki a HelloKarriernek a kinti munka és élet hozadékáról beszélt.

Mit tehetsz a netfüggőség ellen?

Az online világ mindenhol ott van. Többségünk már a reggeli kávé mellől egyből e-maileket és netes híreket fut át, miközben gyakran ebéd és vacsora mellé is online infót fogyaszt repetaként. Ráadásul a szakmák és az irodai munkakörök többsége - sőt maga az álláskeresés is elképzelhetetlenné vált net nélkül. Szatmáriné Dr. Balogh Mária (alul a képen) munka- és szervezetszakpszichológussal annak járt utána: hol van a határ az online jelenlétben? Mikor és miből veheti észre valaki, ha kezd függővé válni? És mi minden tehető ellene? 

Ausztriában is karriert építhet facility managerként

Az elkövetkező két évben több mint 300 ezer négyzetméter új irodaépület jelenik meg a piacon Budapesten – derül ki a 2016-os Ingatlan Évkönyv című kiadványból. A fejlesztések felpörögtek, az új irodaházakhoz pedig az üzemeltetésben jártas szakemberek kellenek, akiket a nemzetközi szaknyelvben facility managernek hívnak. Kik is ők valójában? Hol tanulhatják ki a szakmát? Mekkora fizetéssel számolhatnak itthon és külföldön. Hamarosan indul egy képzés, amit az osztrák munkaerőpiacon is elfogadnak.

A magyarok fele csókolt már a munkahelyén

Valószínűleg a csókok nagy része párok között csattant el. A munkahelyi szerelmi kapcsolatok sokféle hatással lehetnek a felekre. Nagyobb lendületet adhatnak, a felek fél szavakból is megértik egymást. Ha azonban szétmennek a szerelmesek, nagyon kellemetlen lehet a folytatás. Ha nincs tisztázó beszélgetés a jövőbeli együttdolgozásról, akkor az gátolhatja az együttműködést, leronthatja mindkét fél teljesítményét.

A tehetségek nem rejtőzhetnek Monster elől

Monster felkutatja neked a legjobb jelöltet, mert megérdemled!

7 karrieridézet Klapka Györgytől

88 éves korában hunyt el Klapka György üzletember. Íme 7 megszívlelendő idézet és karriertipp az élete során mintegy 2 milliárd forintos vagyont felhalmozó üzletembertől.

Magyar karrier cukrászként Londonban

Krasznai András cukrász 12 éve dolgozik Londonban. Volt már tortabolt főcukrásza és tortadekorátor. Dolgozott a Hotel Marriott stábjában és még Gordon Ramsay világába is belekóstolhatott. A cukrász jelenleg egy tavaszi tortafesztivál 7 tagú zsűrijébe készülődik - ahol világbajnokokkal és profikkal értékeli majd a remekműveket. De nem árul zsákbamacskát. Szerinte külföldön is csak jó hozzáállással lehet eredményeket elérni. A cikkben András fotója mellett néhány művét is bemutatjuk.