Egy idegen nyelv elsajátítása tipikusan befektetés jellegű projekt, hiszen hosszú időn át úgy kell energiát tenni bele, hogy tudjuk: csak később fogjuk hasznát látni. Persze az, hogy mikor tudjuk elkezdeni alkalmazni a frissen szerzett tudásunkat, sok mindentől függ, de tény, hogy amíg nulláról olyan szintre tudjuk fejleszteni az idegennyelv-tudásunkat, hogy azon olvassunk, hallgassunk előadásokat vagy éppen tárgyaljunk, hónapok, esetleg évek megfeszített munkájára van szükség.

Befektetés az idegennyelv-tanulásba: mennyi idő alatt térül meg?

 


Mit értünk megtérülésen?


A befektetett energiát akkor érezzük „rentábilisnak”, ha a munka eredménye elégedettséggel tölt el. A nyelvtanulás révén elérhető elégedettséget okozhatja, hogy előreléphetünk a munkahelyünkön, olyan információkhoz juthatunk, amelyekhez korábban nem, büszkék lehetünk magunkra, növelhetjük a baráti körünket, magasabb bevételi szintnek örvendhetünk, külföldre látogatva más oldalról vagy mélyebben megismerhetjük a helyi kultúrát.


Tehát, a fentiek alapján mondhatjuk, hogy a nyelvtanulás akkor kezd el megtérülni, ha a révén az elégedettség, öröm, büszkeség, megnyugvás, izgalom vágyott érzése elkezd beáramlani az életünkbe. Ez nem feltétlenül kell, hogy nagy változásokhoz kötődjön, vagyis nem akkor válik a nyelvtudás rentábilissá, amikor megkapjuk a „zsírosabb” állást a révén, hanem akkor, ha mi magunk nyitottá válunk a nyelvtudás által megnyitott ajtón beáramló örömökre.


Tudjuk mi a cél, hogy tudjuk mikor érjük el


Egy átlagoláson alapuló becslés szerint szintenként kb. egy év a nyelv elsajátításának ideje, vagyis egy év amíg alapfokra, további egy, amíg középfokra juthatunk. Persze az egyedi sajátosságaink szerint ez lehet hosszabb, de rövidebb idő is. Napjainkban egyre szélesebb azoknak a módszereknek a köre, amelyek gyorsabb haladást, élvezetesebb tanulást kínálnak, mint a korábban elérhetőek. Ezek többnyire a lelkesedés és nyitottság hatékony felébresztésén alapulnak, vagyis bátran mondhatjuk, hogy a megtérülés ideje nagyon sokban múlik a bennünk megszülető inspiráción is.


A nyelvtanulás szándékának megszületését jellemzően két élethelyzet idézi elő: az ember azt gondolja, hogy egyszer majd szüksége lesz rá (ilyen az is, amikor például iskolában, kötelező jelleggel tanulunk nyelvet), vagy konkrétan érzi adott nyelv tudásának hiányát (ilyen lehet, ha szerelembe esünk egy külföldivel és kell egy közös nyelvi platform vagy olyan cégnél dolgozunk, ahol bizonyos feladatainkat idegen nyelven kellene tudnunk ellátni). Általában a konkrét cél vonzóbb, így hatékonyabban ad lendületet a nehézségek legyőzéséhez és a kitartás megőrzéséhez.


Hogyan keress állást?


+ indíts egy álláskeresést a kívánt pozíciónév/készség és a város megadásával, majd pályázz az állásokra
+ állíts be e-mailes állásértesítőt, hogy elsőként értesülhess a keresési feltételeidnek megfelelő,     friss állásokról (e-mail címedet a találati listában a jobboldali oszlopban adhatod meg)
+ töltsd fel önéletrajzod - így a munkaadók is megkereshetnek állásajánlataikkal

Ne veszítsük el a csüggedésünket


A vicces címmel arra szerettük volna felhívni a figyelmet, hogy egy ilyen hosszú úton, mint egy nyelv magas szintű elsajátítása, természetes dolog, hogy időnként elkap a csüggedés, amikor nagyon távolinak látszik a cél és áthidalhatatlannak tűnik a távolság. A nyelvtanulás megkezdése után érdemes kisebb célokat is kitűzni annál, minthogy a külföldi befektetővel tárgyalni a saját nyelvén.


Élvezzük, ha kezdetben rövidebb szakmai cikkeket le tudunk fordítani vagy ha a külföldi vendégeknek pár szavas köszöntőt tudunk mondani. A mérföldkövek elhelyezése azt a célt szolgálja, hogy ne kedvetlenedjünk el a hosszú úton, ha elérhetetlennek látszik a távoli cél. Ezzel a nézőponttal a megtérülést már nagyon rövid távon is érzékelhetjük, hiszen sikerélményünk lehet már pár hónap után is.


Fontos, hogy a megszerzett nyelvtudást szinte kezdettől fogva bátran használjuk, nem csak azért, mert így tudunk kontrollt és tapasztalatokat szerezni, hanem azért is mert így tesszük lehetővé saját magunk számára, hogy megtapasztaljuk az idegen nyelv birtoklásának örömeit is (azon felül, hogy így épül be hatékonyan a tanult anyag).


 

« Összes hírünk