Az új E.ON vállalatcsoport az európai energiahálózatok és az energiával kapcsolatos infrastruktúra egyik legerősebb üzemeltetője, és korszerű ügyfélmegoldások szolgáltatója több mint 50 millió ügyfél számára. Összesen több mint 75 000 munkatársunk van 15 országban. Így ideális helyzetből segíthetjük elő az európai energiafordulatot. Két fenntartható növekedési területre összpontosítva, és az innogy felvásárlásával az E.ON teljes mértékben elkötelezi magát az energiavilág alapvető átalakulása mellett. Európa egyik legnagyobb energetikai szolgáltatójaként aktívan vezetjük az energiafordulatot Magyarországon és Európában. A két vállalat szakértelmének egyesítése az E.ON-t úttörővé teszi az új és innovatív energiamegoldások kidolgozásában, és lehetővé teszi, hogy az energiaszektor legtehetségesebb munkatársai dolgozzanak nálunk.
A kiválasztási eljárás során az E.ON egyenlő esélyeket biztosít minden jelentkező számára nemzetiségre, korra, nemre, fogyatékosságra, illetve megváltozott munkaképességre való tekintet nélkül. A mi feladatunk az egyenlő esélyű részvétel technikai feltételeinek biztosítása. Kérjük, erre vonatkozó igényedet jelezd a pályázatodban.
Feladatok, melyeket Rád bízunk
E.ON Észak-dunántúli Áramhálózati Zrt. | Határozatlan idejű | Teljes munkaidős
Szeretsz a szabadban dolgozni? Élvezed, hogy minden munkanap más? Ha fontos számodra a szakmai fejlődés, akkor itt a helyed! Jelentkezz az E.ON szombathelyi üzemének szerelő csapatába!
Feladatok:
Kis- és középfeszültségű szabadvezeték és kábelhálózatok építéseKözép/kisfeszültségű transzformátor állomások építéseAnyagigazgatási, anyagszállítási, előszerelési, földmunkavégzési, szerelvényezési, bontási, földeléstelepítési feladatok végrehajtásaVeszélyes anyagok kezeléseKosaras és darus gépjárművek kezelése, földmunkagép kezelés (képesítés esetén), tereprendezési munkálatok végzéseHálózatépítési technológiai ismeretek alkalmazása, technológiai folyamatok betartásaÜzemzavar elhárítási feladatok során rendelkezésre állás, képzettségnek megfelelően való munkavégzés
Elvárások:Erősáramú villanyszerelői végzettség
Előny:B,C,E jogosítványokszakmai tapasztalatgépkezelő vizsga (pl. emelőgép)
Pályakezdők jelentkezését is várjuk!
Miért válassz minket?bruttó 500.000 Ft belépési bónuszéves bónuszegyénre szabható éves cafeteria keretönkéntes nyugdíjpénztári hozzájáruláskorlátlan járóbeteg ellátás, célzott szűrővizsgálatokáramdíj kedvezménykészenléti és túlóra pótlékkorlátlan belföldi mobiltelefon használatmodern és biztonságos munkaeszközökkedvezményes üdülési lehetőségtovábbképzési támogatásalbérleti támogatás költözés eseté
Munkavégzés helye: Szombathely
Pozíció azonosító: 231214
Kapcsolat
El tudod képzelni magad a fenti pozícióban? Várjuk pályázatodat, alakítsuk együtt a jövő energiavilágát! Látogass el karrieroldalunkra is, ahol hasznos információkat találsz a kiválasztási folyamatunkkal kapcsolatban.
Együtt alakítjuk a jövő energiavilágát!