Eladó – (Balatonfüred)

Amit kínálunk:

  • stabil munkahelyet egy dinamikusan fejlődő nemzetközi vállalatnál
  • teljesítményösztönző prémiumot havonta
  • versenyképes juttatási csomagot
  • akár 20%-os dolgozói kedvezményt
  • ajánlási bónuszt
  • kiemelt figyelmet fordítunk egyéni fejlesztésedre
  • a Munka Törvénykönyvben meghatározott pótlékokat
  • munkába járási támogatást: közösségi közlekedéssel való munkába járás költségének, illetve autóval történő munkába járási költségtérítésének támogatását
  • erős csapatszellemet, mert közösen ünnepeljük sikereinket és szeretjük a munkán kívül is együtt tölteni az időnket
  • jó hangulatú munkavégzést, ahol a humor és egymás támogatása a mindennapi munkánk része
  • a kérem és a köszönöm szavak használatát, ezzel kifejezve egymás felé a tiszteletünket
  • professzionális betanítási programot
  • lehetőséget a cégen belüli fejlődésre (a vezetői pozícióink több, mint 60%-át belső kinevezéssel töltjük be)
  • ingyenesen igénybe vehető munkavállalói támogatóprogramot, mely keretein belül életvezetési, pénzügyi, jogi kérdésekben kaphatsz támogatást

Főbb feladatok ebben a munkakörben:

  • a vásárlók magas szintű kiszolgálása, az árukészlet napi szintű kezelése
  • a termékek kihelyezése az üzlethálózat szabványainak betartásával
  • gyors és pontos pénztári munka
  • az üzletlánc arculatának, értékeinek gondozása

Várjuk a jelentkezésed, amennyiben:

  • rendelkezel kereskedelemben, értékesítésben szerzett tapasztalattal
  • barátságos vagy és szívesen dolgozol emberek között
  • jó kommunikációs készséggel bírsz
  • megjelenésedre és környezetedre igényes vagy
  • szereted a dekor és ruházati termékeket
  • nem okoz nehézséget a 8 és/vagy 12 órás munkarend és a hétvégi munkavégzés
  • az üzletteret vásárlói szemmel tudod nézni, ezzel hozzájárulva a magasabb szintű vásárlói élmény biztosításához
Cégnév: Pepco Poland Sp. z o.o.
Állás helye:
Állás-kategóriák:
Állásnév:
FRISS HASONLÓ ÁLLÁSOK
E-MAILBEN

A "Feliratkozom" gombra kattintva elfogadja az általános biztonsági és szerződési feltételeinket.

HASONLÓ ÁLLÁSOK
Eladó / árukiadó Pest megye

Eladó/árukiadó kollégákat keresünk dinamikusan bővülő üzleteinkbeBuda vagy Szigetszetmiklós, teljes munkaidőben. -vásárlók szakszerű kiszolgálása ... »

ÁLLÁS MEGTEKINTÉSE
Eladó Pest megye

kassza kezelése, vásárlók kiszolgálása, üzlethelyiség rendben tartása, fogyó áru feltöltése, beérkezett áru átvétele és bevételezése.

ÁLLÁS MEGTEKINTÉSE