Az eddig is tudható volt, hogy a túlmunka káros az egészségre, felboríthatja az emberi kapcsolatokat, a családi életet, ám egy friss amerikai felmérés szerint még értelmetlen is. Jó időgazdálkodással és munkaszervezéssel ugyanis kevesebb idő alatt még jobban lehet teljesíteni. Sokat segíthet a munka hatékonyságának növelésében az óránkénti pihenő, a kapott feladatok rangsorolása, a személyes bioritmus alapján tervezés és a gyors döntések.

A túlóra káros és értelmetlen

A cég vezetői előbb meglepődtek az eredményen, majd elhatározták, hogy más országokban működő irodáikban is bevezetik a rendszert.
A kutatás arra hívja fel a figyelmet, hogy a munka hatékonysága nem a munkahelyen eltöltött órák hosszától függ. Ha rá vagyunk kényszerítve a pihenésre, akkor jobban megszervezzük munkanapunkat, a feltöltőség után pedig nagyobb lelkesedéssel vágunk bele a munkába. Mit lehet tenni a hatásfok növeléséért?


Zárjuk ki a magánéletet


Jávorkai Judit a Soter Tréningakadémia vezető trénere felhívta a figyelmet egy magyar sajátosságra. "Itthon jellemző, hogy az emberek többsége a munkahelyén beszéli meg a magánéletét, sok időt töltenek a kávézgatással és a trécseléssel, aztán a munkaidő vége felé és a határidők környékén stresszelnek, hogy nem készültek el a feladataikkal." Éppen ezért célszerű visszafogni vagy a pihenőidőbe sűríteni az ilyen beszélgetéseket.


Óránként 5-10 perc pihenőt


Szirmay Ágnes munkapszichológus a pihenési idők fontosságára hívja fel a figyelmet. "A pihenési idő és igény nagyban függ az egyéntől. Átlagosan óránként kell 5-10 perc szünetet tartani, így optimális körülmények között egyhuzamban 10 órát is lehet hatékonyan dolgozni. Az már más kérdés, hogy ha egy ember ennyit dolgozik, akkor mire marad ideje a munkán kívül" - jegyzi meg.


Figyeljünk a bioritmusra


A munkapszichológus még a bioritmus fontosságára hívta fel a figyelmet. "Sokan hajlamosak lebecsülni a bioritmust, pedig fontos. Nappal délelőtt és délután is van egy-egy aktív időszak, amit érdemes kihasználni és a kreativitást igénylő feladatokat ekkora tervezni" - javasolja Szirmay Ágnes.


Ne tologassuk a feladatokat


Szirmay Ágnes két gyakori hibára is felhívja a figyelmet. "A dolgozók hajlamosak tologatni feladataikat és a döntéseket. Előfordul, hogy egy-egy kérdésre hónapokig nem adnak választ. Nem mérik fel, hogy ezzel milyen módon hatnak vissza a saját életminőségükre, értékrendjükre és környezetükre. "A másik nagy probléma: a munkatársak nem adnak visszajelzést egymásnak, hogy egy adott feladatot mikorra tudnak megcsinálni, vagy arról hogyan vélekednek. Egy külföldi vezető fél óra és fél nap közötti időintervallumban válaszol egy levélre" - magyarázza a munkapszichológus.


Két hét szabadságot egyszerre


Bevett gyakorlat a dolgozók munkakedvének fenntartására az évi egy, hosszabb ideig tartó szabadság kiadása. Van olyan cég, ahol kötelező egybefüggően két hetet kivenni. Más célja is van ennek az intézkedésnek bankoknál illetve bizalmas munkát végzőknél. Az egyik magyar pénzintézet dolgozója elmondta, azért kell a négy hét szabadságból legalább kettőt kötelezően egyben kivenni, hogy minden posztnak a helyettesítése biztosan meg legyen oldva. Így fel tudnak készülni arra, hogy ha valaki hirtelen felmond. Ennél még fontosabb a belső védelem: ha valaki nem korrekt módon dolgozik, akkor az két hét alatt nagy eséllyel kideríthető..."


Dorofejev Tamara, 2009. október 1.

 

« Összes hírünk