Januárban 4,1 százalékkal nőttek az átlagkeresetek az egy évvel korábbiakhoz képest a legalább öt embert foglalkoztató vállalkozásoknál és költségvetési intézményeknél, valamint a nonprofit szférában - közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) pénteken.

5 százalék felett nőttek a reálbérek


A közfoglalkoztatottak nélkül számolt átlagkereset 3,5 százalékkal volt magasabb a tavaly januárinál, a versenyszférában 3,3, a költségvetési szerveknél 3,7 százalékkal nőtt. A nonprofit szervezeteknél 4,2 százalékkal nőttek a keresetek.


Az 1,4 százalékos árcsökkenés megdobta a reálbéreket


A mínusz 1,4 százalékos januári inflációval számolva a reálkeresetek 5,6 százalékkal nőttek a nemzetgazdasági átlagot tekintve, 5,0 százalékkal a közfoglalkoztatottak nélkül, 4,8 százalékkal a versenyszférában és 5,2 százalékkal a közalkalmazottak körében.


Negyedmillió a bruttó átlagbér a versenyszférában


A teljes munkaidőben alkalmazásban állók nemzetgazdasági szintű átlagos bruttó keresete - a legalább öt főt foglalkoztató vállalkozásoknál, a költségvetési intézményeknél és a megfigyelt nonprofit szervezeteknél - 235 900 forint volt. A vállalkozásoknál foglalkoztatottak januári átlagkeresete 252 ezer forint volt, a költségvetési szférában 239 ezer forint volt.


A bruttó átlagkeresetek az információ, kommunikáció gazdasági ágban voltak a legmagasabbak 461 900 forintot tettek ki, 4,7 százalékkal nőttek egy év alatt, a legalacsonyabbak pedig a humán-egészségügyi, szociális ellátás területén voltak 145 300 forinttal annak ellenére, hogy átlag feletti 5,8 százalékos volt az éves növekedés.


Az iparban dolgozók keresete 2,7 százalékkal nőtt januárra egy év alatt, míg az építőipar 5,8, a mezőgazdaság pedig 4,8 százalékos növekedést regisztrált.
A költségvetési szférában és a nonprofit szervezeteknél dolgozók egy része, mintegy 168 ezer fő - az adó- és járulékváltozások ellentételezését szolgáló, a keresetbe nem tartozó - kompenzációban részesült, összege átlagosan 9600, illetve 9100 forint volt.


154 ezer forint a nettó átlag


Nemzetgazdasági szinten az átlagos, családi kedvezmény nélkül számított nettó kereset 154 500 forint volt, ami a kereseteket terhelő járulékok és a személyijövedelemadó-szabályok változatlansága miat a bruttó keresetekével azonos mértékben, 4,1 százalékkal emelkedett. 2015-ben a családi kedvezmény igénybevételének szabályai csak kismértékben változtak, ez számottevő hatást nem okozott a nettó keresetek indexében, ugyanakkor a kedvezményt is figyelembe véve a nettó kereseti átlag 161 500 forintra becsülhető - közölte a KSH.


60 ezerrel dolgoznak többen a versenyszférában


Az alkalmazásban állók létszáma 2 millió 849 ezer volt, 55 ezerrel több az egy évvel korábbinál, de a közfoglalkoztatottakat nem számolva 77 ezerrel dolgoztak többen, ebből a növekedésből 60 ezer a versenyszférára jutott.


Elemzői reakciók


Balatoni András, az ING Bank vezető elemzője elmondta: bár januárban a bérek növekedési üteme nemzetgazdasági szinten és a rendszeres bérek esetében is enyhén lassult az előző hónaphoz képest, mind a költségvetési, mind a versenyszférában évek óta stabil a bérek növekedése. Ürmössy Gergely, az Erste Bank vezető elemzője szerint bármelyik mutatót - nettó vagy bruttó bér - nézzük, egyértelmű a növekedés, továbbá a versenyszférában foglalkoztatottak számának emelkedése szintén arra utal, hogy a magyar gazdaság kezd egészséges irányba elindulni. (MTI)


2015. március 20.

 

« Összes hírünk