Miskolc a te helyed

Január és május között a bruttó átlagkeresetek összességében 7,9 százalékkal, a nettó átlagkeresetek 7,2 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbit. A reálkereset 6,9 százalékos infláció mellett 0,3 százalékkal emelkedett az előző év azonos időszakához viszonyítva. A költségvetési intézményekben 5,1 százalékkal csökkent a létszám, míg a versenyszférában 0,2 százalékkal emelkedett - áll a Központi Statisztikai Hivatal friss jelentésében.

200 ezerhez közelít az átlagbér

A rendszeres (prémium, jutalom, egyhavi különjuttatás nélküli) átlagkereset 7,6 százalékkal nőtt az előző év január-májushoz képest, a versenyszférában dolgozók alapbére 8,7 százalékkal, míg a költségvetési szféra alkalmazottainak alapilletménye átlagosan 5,5 százalékkal lett magasabb. Májusban a bruttó átlagkeresetek 9,6 százalékkal nőttek az előző év azonos időszakihoz képest.


Január-májusban a nemzetgazdasági átlagos nettó kereset 120 500 forint volt, ezen belül a fizikai foglalkozásúaké 89 200 forint, a szellemi foglalkozásúaké 155 300 forint. A nettó kereset így átlagosan 7,2 százalékkal volt magasabb az előző évinél; ezen belül a versenyszférát 8,9 százalékos, a költségvetési szervezeteket pedig 4,1 százalékos növekedés jellemezte.

 

« Összes hírünk