ELMŰ Hálózati Kft.
Az új E.ON vállalatcsoport az európai energiahálózatok és az energiával kapcsolatos infrastruktúra egyik legerősebb üzemeltetője, és korszerű ügyfélmegoldások szolgáltatója több mint 50 millió ügyfél számára. Összesen több mint 75 000 munkatársunk van 15 országban. Így ideális helyzetből segíthetjük elő az európai energiafordulatot. Két fenntartható növekedési területre összpontosítva, és az innogy felvásárlásával az E.ON teljes mértékben elkötelezi magát az energiavilág alapvető átalakulása mellett. Európa egyik legnagyobb energetikai szolgáltatójaként aktívan vezetjük az energiafordulatot Magyarországon és Európában. A két vállalat szakértelmének egyesítése az E.ON-t úttörővé teszi az új és innovatív energiamegoldások kidolgozásában, és lehetővé teszi, hogy az energiaszektor legtehetségesebb munkatársai dolgozzanak nálunk.
A kiválasztási eljárás során az E.ON egyenlő esélyeket biztosít minden jelentkező számára nemzetiségre, korra, nemre, fogyatékosságra, illetve megváltozott munkaképességre való tekintet nélkül. A mi feladatunk az egyenlő esélyű részvétel technikai feltételeinek biztosítása. Kérjük, erre vonatkozó igényedet jelezd a pályázatodban.

Villamos hálózat csatlakozási technikus (Budapest) - határozott idő

Feladatok

ELMŰ Hálózati Kft. | Határozott idejű | Teljes munkaidős
Áramhálózati Regionális Központunk budapesti irodájába keressük új munkatársunkat határozott időre, 2026. 07.01-ig.
Feladatok, melyeket Rád bízunk:
  • A beérkező ügyfél megkeresések fogadása, kezelése, rögzítése és feldolgozása a támogató rendszerekben
  • A termékekhez / szolgáltatásokhoz kapcsolódó műszaki jellegű ügyek megoldása 
  • Önkormányzatokkal és VIP ügyfelekkel történő kapcsolattartás
  • Megrendelések / létesítések / hibaelhárítások menedzselésének koordinálása
  • Junior kollégák támogatása a komplexebb ügyek megoldásában
  • Komplex-érzékeny problémák elemzése, döntések meghozatala
  • Belső kapcsolattartás a műszaki és gazdasági csoportokkal az eredményes megoldás megtalálásának céljából, szakmai jellegű kérdések eszkalálása
  • Munkafolyamatok optimalizálásában való részvétel
  • Törzsadatok kezelése, nyilvántartásban való karbantartása
  • Adminisztráció, statisztikák rögzítése a hatályos utasításoknak megfelelően
  • Műszaki-gazdasági szaktanácsadás telefonon, levélben, személyesen, esetenként helyszíni felméréssel

  • Elvárások:
  • Erősáramú elektrotechnikus képesítés vagy
  • Elektronikai műszerész/ távközlési technikus/ informatikai technikus végzettség és nyitottság az erősáramű technikus képesítés megszerzésére
  • Felhasználói szintű SAP ISU és MS Office ismeretek

  • Előny:
  • 4-5 éves munkatapasztalat előnyt jelent

  • Pályakezdők jelentkezését is várjuk!
    Amit kínálunk:
  • Folyamatos fejlődés, képzési és előre lépési lehetőségek
  • Áramdíjkedvezmény
  • Éves bónusz
  • Széleskörűen felhasználható és egyénre szabható éves cafeteria keret
  • Egészségügyi biztosítás és korlátlan járóbeteg-ellátás
  • Csoportos élet- és baleset biztosítás
  • Önkéntes nyugdíjpénztári hozzájárulás
  • Kedvezményes üdülési és sportolási lehetőség
  • Céges mobiltelefon korlátlan belföldi magánhasználatra

  • Számítunk az energiádra, várjuk pályázatod!
    Munkavégzés helye: Budapest 
    Pozíció azonosító: 229826   
    Kapcsolat
    El tudod képzelni magad a fenti pozícióban? Várjuk pályázatodat, alakítsuk együtt a jövő energiavilágát! Látogass el karrieroldalunkra is, ahol hasznos információkat találsz a kiválasztási folyamatunkkal kapcsolatban.
    Együtt alakítjuk a jövő energiavilágát!
    Az új E.ON vállalatcsoport az európai energiahálózatok és az energiával kapcsolatos infrastruktúra egyik legerősebb üzemeltetője, és korszerű ügyfélmegoldások szolgáltatója több mint 50 millió ügyfél számára. Összesen több mint 75 000 munkatársunk van 15 országban. Így ideális helyzetből segíthetjük elő az európai energiafordulatot. Két fenntartható növekedési területre összpontosítva, és az innogy felvásárlásával az E.ON teljes mértékben elkötelezi magát az energiavilág alapvető átalakulása mellett. Európa egyik legnagyobb energetikai szolgáltatójaként aktívan vezetjük az energiafordulatot Magyarországon és Európában. A két vállalat szakértelmének egyesítése az E.ON-t úttörővé teszi az új és innovatív energiamegoldások kidolgozásában, és lehetővé teszi, hogy az energiaszektor legtehetségesebb munkatársai dolgozzanak nálunk.
    A kiválasztási eljárás során az E.ON egyenlő esélyeket biztosít minden jelentkező számára nemzetiségre, korra, nemre, fogyatékosságra, illetve megváltozott munkaképességre való tekintet nélkül. A mi feladatunk az egyenlő esélyű részvétel technikai feltételeinek biztosítása. Kérjük, erre vonatkozó igényedet jelezd a pályázatodban.

    Állás, munka területe(i):

    • Szakmunka
    • Egyéb szakmunka

    JELENTKEZEM