E.ON Dél-dunántúli Áramhálózati Zrt.
Az új E.ON vállalatcsoport az európai energiahálózatok és az energiával kapcsolatos infrastruktúra egyik legerősebb üzemeltetője, és korszerű ügyfélmegoldások szolgáltatója több mint 50 millió ügyfél számára. Összesen több mint 75 000 munkatársunk van 15 országban. Így ideális helyzetből segíthetjük elő az európai energiafordulatot. Két fenntartható növekedési területre összpontosítva, és az innogy felvásárlásával az E.ON teljes mértékben elkötelezi magát az energiavilág alapvető átalakulása mellett. Európa egyik legnagyobb energetikai szolgáltatójaként aktívan vezetjük az energiafordulatot Magyarországon és Európában. A két vállalat szakértelmének egyesítése az E.ON-t úttörővé teszi az új és innovatív energiamegoldások kidolgozásában, és lehetővé teszi, hogy az energiaszektor legtehetségesebb munkatársai dolgozzanak nálunk.
A kiválasztási eljárás során az E.ON egyenlő esélyeket biztosít minden jelentkező számára nemzetiségre, korra, nemre, fogyatékosságra, illetve megváltozott munkaképességre való tekintet nélkül. A mi feladatunk az egyenlő esélyű részvétel technikai feltételeinek biztosítása. Kérjük, erre vonatkozó igényedet jelezd a pályázatodban.

ÜIT támogató gyakornok (Pécs, Budapest, Győr)

Feladatok

E.ON Dél-dunántúli Áramhálózati Zrt. | Határozatlan idejű | Részmunkaidős
 
 
 
Legyél Te is gyakornok az E.ON-nál!
 
 
 
 
Milyen feladatokkal találkozhatsz a munkád során?
  • OT szervizmenedzsment projekt támogatása
  • Folyamatfelmérések, folyamat térképek készítése
  • Projekt menedzsment adminisztráció /Proton/
  • Projekttámogatás /prezentációk készítése/
  • Tesztelések/tesztesetek kezelése
  • Oktatási anyagok készítése
  • BIR /Belső Írásos Rendelkezés/ támogatás (utasítások karbantartásában, megújításában való részvétel)
  • Üzemzavari E2E-hez /teljes folyamat/ kötődő feladatok támogatása
  • Projektrészvétel (Szervezeti és Vállalati projektek)
  • Szervezeti erőforrás adminisztrációja /Proton/
  • Kimutatások, elemzések készítése
  • Egyéb adminisztrációs, támogató feladatok

  •  
    Téged keresünk, ha:
  • Rendelkezel aktív nappali tagozatos hallgatói jogviszonnyal
  • Felsőfokú tanulmányokat folytatsz villamosmérnök/mérnök-informatikus területen
  • Min. heti 20 órát tudnál dolgozni egy héten, legalább 1 évig rugalmasan igazodva a tanulmányaidhoz (pl.: vizsgaidőszak)
  • Felhasználói szintű MS Office ismeretekkel rendelkezel
  • B2-es szintű az angol nyelvtudásod

  •  
    Előny, ha:
  • Projektmenedzsment ismeretekkel rendelkezel
  • Folyamatszemlélettel rendelkezel

  •  
    Mit kínálunk Neked a munkádért?
  • Munkabér: br. 2200 Ft/óra
  • Kiváló lehetőség egy multinacionális cégnél komplex szakmai fejlődésre, tapasztalatszerzésre
  • Szakmai mentor
  • Ingyenes hozzáférés digitális tanulási platformunkhoz, amely az E.ON képzései mellett a LinkedIn Learning és GetAbstract kínálatát is tartalmazza (egy hónap gyakornoki munka után)
  • Üzletközeliség, rálátás az energiaszektor és az E.ON aktuális témáira
  • Rugalmas munkaidő, akár home office lehetőséggel
  • Széleskörű kapcsolati háló építése
  • Inspiráló, nyitott csapat
  • Karrierlehetőségek

  •   
    Munkavégzés helye: Pécs, Budapest, Győr 
     
    Pozíció azonosító: 231253   
     
    Kapcsolat
    El tudod képzelni magad a fenti pozícióban? Várjuk pályázatodat, alakítsuk együtt a jövő energiavilágát! Látogass el karrieroldalunkra is, ahol hasznos információkat találsz a kiválasztási folyamatunkkal kapcsolatban.
     
    Együtt alakítjuk a jövő energiavilágát!
    Az új E.ON vállalatcsoport az európai energiahálózatok és az energiával kapcsolatos infrastruktúra egyik legerősebb üzemeltetője, és korszerű ügyfélmegoldások szolgáltatója több mint 50 millió ügyfél számára. Összesen több mint 75 000 munkatársunk van 15 országban. Így ideális helyzetből segíthetjük elő az európai energiafordulatot. Két fenntartható növekedési területre összpontosítva, és az innogy felvásárlásával az E.ON teljes mértékben elkötelezi magát az energiavilág alapvető átalakulása mellett. Európa egyik legnagyobb energetikai szolgáltatójaként aktívan vezetjük az energiafordulatot Magyarországon és Európában. A két vállalat szakértelmének egyesítése az E.ON-t úttörővé teszi az új és innovatív energiamegoldások kidolgozásában, és lehetővé teszi, hogy az energiaszektor legtehetségesebb munkatársai dolgozzanak nálunk.
     
    A kiválasztási eljárás során az E.ON egyenlő esélyeket biztosít minden jelentkező számára nemzetiségre, korra, nemre, fogyatékosságra, illetve megváltozott munkaképességre való tekintet nélkül. A mi feladatunk az egyenlő esélyű részvétel technikai feltételeinek biztosítása. Kérjük, erre vonatkozó igényedet jelezd a pályázatodban.

    Állás, munka területe(i):

    • Mérnök
    • Villamosmérnök
    • Projektmenedzsment

    JELENTKEZEM