Az új E.ON vállalatcsoport az európai energiahálózatok és az energiával kapcsolatos infrastruktúra egyik legerősebb üzemeltetője, és korszerű ügyfélmegoldások szolgáltatója több mint 50 millió ügyfél számára. Összesen több mint 75 000 munkatársunk van 15 országban. Így ideális helyzetből segíthetjük elő az európai energiafordulatot. Két fenntartható növekedési területre összpontosítva, és az innogy felvásárlásával az E.ON teljes mértékben elkötelezi magát az energiavilág alapvető átalakulása mellett. Európa egyik legnagyobb energetikai szolgáltatójaként aktívan vezetjük az energiafordulatot Magyarországon és Európában. A két vállalat szakértelmének egyesítése az E.ON-t úttörővé teszi az új és innovatív energiamegoldások kidolgozásában, és lehetővé teszi, hogy az energiaszektor legtehetségesebb munkatársai dolgozzanak nálunk.
A kiválasztási eljárás során az E.ON egyenlő esélyeket biztosít minden jelentkező számára nemzetiségre, korra, nemre, fogyatékosságra, illetve megváltozott munkaképességre való tekintet nélkül. A mi feladatunk az egyenlő esélyű részvétel technikai feltételeinek biztosítása. Kérjük, erre vonatkozó igényedet jelezd a pályázatodban.
Feladatok
E.ON Ügyfélszolgálati Kft. | Határozatlan idejű | Teljes munkaidős
Az E.ON Ügyfélszolgálati Kft. Elosztói Háttériroda szervezete látja el a versenypiaci kereskedők E.ON hálózat oldali adminisztrációját, továbbá az E.ON hálózati ügyfelek felhasználási helyén végzett műszaki beavatkozások adminisztrációját.
Az újonnan megalakított ügyfélkapcsolati folyamat és kapacitás menedzsment szakértő pozícióba keressük új kollégánkat az alábbiak szerint:
Feladatok
Az Elosztói Háttériroda kapacitásmérési és tervezési folyamatainak kidolgozása és egységesítése a meglévő ügyfélszolgálati jó gyakorlatok alapjánExcel és/vagy Power BI alapú riportok, elemzések és kimutatások készítése a vezetői döntéshozatal támogatása céljábólAdatalapú hatékonyságnövelési lehetőségek azonosítása, prezentálása részletes számításokkalRiportok és kimutatások automatizálásának tervezése Excelben, illetve további elemző eszközökkelÜzleti folyamatok fejlesztésének támogatása számokkal és adatelemzésekkelSzoros együttműködés vezetői szintekkel és elemző munkatársakkal az eredmények értelmezése érdekébenFolyamatok standardizálása, egyszerűsítése és javaslatok kidolgozása veszteségcsökkentésrePiaci trendek és adatvezérelt fejlesztési lehetőségek folyamatos elemzése
ElvárásokEgyetemi vagy főiskolai végzettségLegalább 3 év szakmai tapasztalatHaladó szintű Excel-tudás (pl. komplex függvények, pivot tábla, makrók ismerete előny)Magabiztos, analitikus gondolkodás és adatelemző készségKépesség a vezetői szintű egyeztetésekre és adatalapú érdekérvényesítésreMS Office programcsomag magas szintű használataÖnálló, strukturált munkavégzés és problémamegoldó képességKiváló kommunikációs készség szóban és írásban egyaránt
Előnyt jelentGazdasági, pénzügyi, matematikai, vagy üzleti elemzői végzettségProgramozási ismeretek (pl. Python, Visual Basic vagy Excel makrók készítése)Adatbázis kezelési ismeretek (SQL, MySQL)Korábbi tapasztalat riporting vagy üzleti elemzés területén
Amit kínálunkÉves bruttó 550.000 Ft Cafeteria keretTeljesítmény alapú éves bónuszÁramdíj kedvezményBiztosítás magánegészségügyi vizsgálatokraCsoportos élet- és baleset biztosításKedvezményes üdülési és sportolási lehetőség
Szeretnénk jelezni, hogy a beérkezett önéletrajzok feldolgozása és az első körös telefon interjúk január első felében fognak megtörténni. Köszönjük a türelmed.
Munkavégzés helye: Pécs, Malomvölgyi út. 2.
Pozíció azonosító: 233627
Kapcsolat
El tudod képzelni magad a fenti pozícióban? Várjuk pályázatodat, alakítsuk együtt a jövő energiavilágát! Látogass el karrieroldalunkra is, ahol hasznos információkat találsz a kiválasztási folyamatunkkal kapcsolatban.
Együtt alakítjuk a jövő energiavilágát!