Feladatok

  • Projekt keretek biztosítása, működtetése – Te felelsz a projekt indítás folyamatától a lezárásig azért, hogy a szerződött keretek között a projekt elérje a célját. Kialakítod a projekt működését, szerepkör felosztását, kommunikálod és folyamatos kontroll alatt tartod az előrehaladást, kezeled az elakadásokat, biztosítod a projekt tagok számára a tervszerű feladatvégrehajtás lehetőségét, menedzseled a scope-ot. Ebben támogatóid, együttműködő partnereid a projekt kulcsszereplői és belső valamint külső Stakeholderek. Az ügyeket az első konzultációktól a támogatási szerződés megkötéséig kezeled, így lehetőséged nyilik már a Presales szakaszban megismerni és alakítani a projekted részleteit, illetve a Support szakasz részleteinek kialakításában is részt tudsz venni, amíg a projektszerű feladatok teljesen le nem záródnak.
  • Agilis és klasszikus projektek módszertani illesztése – Mivel egyedi projektekben dolgozunk sok különböző nagyvállalati ügyfél számára, ezért fontos a profizmus és a rugalmasság megtartása egyaránt. Jól kell tudni kiválasztani, hogy az adott szituációban milyen projektmódszertan hozza a legjobb eredményt, majd ezt jól kell tudni ráilleszteni az adott projektre és azt következetesen menedzselni, ha kell finomhangolni felelősséggel.
  • Státusz, kontrolling adatok szolgáltatása – Előállítod, kommunikálod a cégen belül és az ügyfél felé is a valós státuszt, begyűjtöd és feldolgozod az inputokat, információt szállítasz, beavatkozol, eszkalálsz. Transzparensen, őszintén dolgozunk, a közös, profi megoldás szállítás a célunk, nem a problémák elrejtése és a felelősségre vonás.
  • Kockázatmenedzsment – A projekt kockázataid folyamatosan elemzed, akciótervet készítesz és végrehajtod azokat a projekttagokkal közösen. Ha elakadsz, bármikor tudsz eszkalálni.
  • Változásmenedzsment – A projekt kereteiben bekövetkező változás esetén a te felelősséged a változások megfelelő kezelése járjon az szerződésmódosítással, új megrendeléssel vagy az együttműködés finomhangolásával például egy agilis projekt esetén.
  • Ügyfélkezelés – A projekt során te képviseled a szállítói oldalt, az Abesse-t. Tudnod kell kezelni azokat a helyzeteket is, ahol a másik oldalon fejletlen a projektszerű működés. Képesnek kell lenned az együttműködésre az üzleti területek vezetőivel és akár rendszer üzemeltetőkkel egyaránt, partneri viszonyt kell kialakítanod az ügyfél oldali menedzsmenttel, akiket általában a részletek nem érdekelnek, csak az, hogy menjen a projekt. Win-win szituációk elérésére törekszünk, mivel mindig a hosszútávú együttműködés a célunk, ahogyan az elmúlt 20 évben is.
  • Módszertanok, eszközök folyamatos fejlesztése – Mint ahogy a technológiákban, úgy az alkalmazott módszertanjainkban és eszközeinkben is követjük a trendeket és folyamatos jobbító szándékkal vizsgáljuk, hogy a lehető legalkalmasabb és legmodernebb módon dolgozzunk. Ebben Senior PM-ként kifejezetten erős közreműködést és konstruktív hozzáállást várunk tőled.

Elvárások

Ahhoz, hogy ezt a munkakört be tudd tölteni, az alábbiakra lesz szükséged: 
  • Felsőfokú végzettség, elsősorban gazdasági informatikus, mérnökinformatikus, villamosmérnök, programozómatematikus, műszaki menedzser vagy közgazdász szakokon
  • 5-10 éves szoftverfejlesztési projektekben szerzett projektvezetői munkatapasztalat, amiből
  • Legalább 3 év szállító oldalon történt
  • Előny a szervezeti vezetői tapasztalat: 5+ fős IT csapat vezetése
  • Előny a megrendelő oldali szoftverbevezetési PM tapasztalat
  • Előny a tanácsadói oldalon szerzett PM tapasztalat
  • Klasszikus vízesés jellegű és agilis módszertanok ismerete elméletben és gyakorlatban egyaránt
Jellemzők, melyek nélkül nehéz lenne ezt a munkakört betölteni:
  • Precizitás és strukturáltság – Nem elég megoldanod a problémákat, de folyamatosan kézben kell tartanod a feladataidat. Transzparens, megbízható, tudatos működéssel sokkal hatékonyabban tudsz jó eredményeket elérni.
  • Csapatmunka – Sok érintettel leszel kapcsolatban, házon belül több projekt csapatban is benne leszel. Elengedhetetlen, hogy jó együttműködésed legyen a többiekkel. A legjobb, ha ez jön a személyiségedből, ha jellemző rád, hogy egyből megtalálod a hangot másokkal.
  • Angol nyelvi környezetben szerzett tapasztalat –Magabiztosan kell tudnod angolul tárgyalni, akár nehéz helyzetek megoldásában részt venni.
  • Ambíció és energia – Önmagad és a terület fejlesztése az egyik legfontosabb cél, ez csak akkor megy, ha motivált vagy és szívesen teszel energiát ezen célok elérésébe. A lehetőséget és a támogatást biztosítjuk, hiszen az előre haladás közös érdek.

Előnyt jelent

  • PM képzések, minősítés(ek) 
  • Általunk használt eszközök ismerete: MS Project, SharePoint, Teams, Azure DevOps Server (board), JIRA, Confluence

Amit kínálunk

  • Gyorsan fejlődő területen, innovatív megoldásokban való aktív részvétel, ezen keresztül gyors fejlődési lehetőség. 
  • Valós projektek, valós ráhatás – Üzleti igényekre fogsz eredményt szállítani a projekteken, a versenyszférában általános határidőkkel.  
  • Változatos körülmények – Projektenként eltérő ügyfél oldali cégkultúrával, érettséggel, üzletisajátossággal, projekt komplexitással fogsz találkozni. Agilis és klasszikus projektműködésben is részt fogsz venni, ahol az egyedi fejlesztések miatt más és más rendszereket építünk fel együtt tervezéstől az éles üzemi támogatásig. 
  • Hibrid rugalmas munkarend – hetente két irodai és három home office nap.  
  • Egészségbiztosítási csomag – Union Egészségbiztosítási csomag: magánorvosi szolgáltatások, éves szűrések, egynapos műtétek támogatása.
  • Nyaralási támogatás – Balaton parton kedvezményes apartman bérlési lehetőség a munkatársak és családjaik számára. 
  • Képzések – Támogatjuk az online képzésekre dedikált időn kívül azzal is a fejlődésed, hogy tantervi képzéseket szervezünk és finanszírozzuk a releváns szakmai vizsgák és címek megszerzését.  
  • Angol tanulás támogatása – kis csoportos oktatás keretében biztosítunk lehetőséget a nyelvtudásod fejlesztésére.  
  • Baráti, támogató légkör – Itt nem arról szólnak a mindennapok, hogy hogyan védd a hátsód és tölts el még egy napot. Itt értéket teremtünk együtt, közösen, csapatként és hosszútávon számítunk egymásra. Nagy hangsúlyt fektetünk a csapatépítésre, melyet projektzárók, csapat- és céges elvonulások tesznek többek között lehetővé. 

Munkahelyi extrák

  • Céges étkező
  • Kávézó
  • Zuhanyzási lehetőség
  • Céges rendezvények
  • Kerékpártároló
  • Parkoló
  • Ingyen gyümölcs, nasi
  • Játéksarok

Céginformáció

Az Abesse egy 2003-ban alakult, a munkatársak és vezetők tulajdonában álló, 170 fős, dinamikusan fejlődő informatikai vállalat. Szinte minden iparágban, több mint 50 visszatérő nagyvállalati ügyfélnek fejlesztünk és üzemeltetünk üzleti kritikus alkalmazásokat.
 
Value Add Services (VAS) üzletágunkban ügyfeleink igényeire szabva fejlesztünk egyedi üzleti alkalmazásokat. Szenior Projektvezető pozícióban felelős leszel a teljes szoftverfejlesztési projektért. Csatlakozz hozzánk!

Jelentkezés módja

A "Jelentkezem" gombra kattintás után kérem csatolja önéletrajzát!

JELENTKEZEM