E.ON Ügyfélszolgálati Kft.

Az új E.ON vállalatcsoport az európai energiahálózatok és az energiával kapcsolatos infrastruktúra egyik legerősebb üzemeltetője, és korszerű ügyfélmegoldások szolgáltatója több mint 50 millió ügyfél számára. Összesen több mint 75 000 munkatársunk van 15 országban. Így ideális helyzetből segíthetjük elő az európai energiafordulatot. Két fenntartható növekedési területre összpontosítva, és az innogy felvásárlásával az E.ON teljes mértékben elkötelezi magát az energiavilág alapvető átalakulása mellett. Európa egyik legnagyobb energetikai szolgáltatójaként aktívan vezetjük az energiafordulatot Magyarországon és Európában. A két vállalat szakértelmének egyesítése az E.ON-t úttörővé teszi az új és innovatív energiamegoldások kidolgozásában, és lehetővé teszi, hogy az energiaszektor legtehetségesebb munkatársai dolgozzanak nálunk.
A kiválasztási eljárás során az E.ON egyenlő esélyeket biztosít minden jelentkező számára nemzetiségre, korra, nemre, fogyatékosságra, illetve megváltozott munkaképességre való tekintet nélkül. A mi feladatunk az egyenlő esélyű részvétel technikai feltételeinek biztosítása. Kérjük, erre vonatkozó igényedet jelezd a pályázatodban.

Riporting&BI csoportvezető (Budapest/Debrecen/Győr)

Feladatok

E.ON Ügyfélszolgálati Kft. | Határozatlan idejű | Teljes munkaidős
 
Az E.ON Ügyfélszolgálati Kft. Központi és Csoportszintű Támogatás szervezete (KCST) csoportvezető munkatársat keres a Riporting & BI csapat vezetésére.
 
Feladatok:

  • Üzleti intelligencia szakterületen lévő Riporting & BI csapat (14 fő) munkájának koordinálása, erőforrások optimalizálása, beérkező riport-igények és tömeges adatmenedzsment feladatok teljesítésének biztosítása
  • folyamatos üzemeltetési feladatok megszervezése, Center of Excellence működés biztosítása 
  • csoporton belül hatékonyságnövelő (különösen riport-automatizálás) módszertanok kidolgozása, működtetése, fejlesztése, belső KPI rendszer üzemeltetése
  • riporting csapat elemzési képességének növelése, rendszerszintű összefüggések, trendek vizsgálata, KPI-ok prezentálása vezetők felé
  • minőségbiztosítási keretek (ICS, fejlesztési szabályok, riport-dokumentációk megléte), betartatása és új kontrollpontok szükség szerinti kialakítása
  • munkavégzéshez szükséges keretrendszerek (SPS szolgáltatás-igénylő, MSSQL, Power BI) üzemeltetési és fejlesztési feladatainak koncepcionálása
  • csoport célok elérésének biztosítása
  • hatékony együttműködés a kapcsolódó területekkel teljes E.ON vállalatcsoporton belül
  • kollégák motiválása, teljesítményértékelése, fejlesztő-vezető működés
  • részvétel a szakterületet érintő kapcsolódó projektekben

  •  
    Elvárások:
  • releváns felsőfokú (egyetem, főiskola) végzettség (műszaki és/vagy gazdasági és/vagy informatikai)
  • riporting és/vagy üzleti adatkörnyezetben szerzett tapasztalat
  • SAP forrásrendszer ismerete
  • folyamatszervezés, digitalizáció, automatizáció területén szerzett releváns tapasztalat
  • erős IT affinitás és rendszerszemélet
  • releváns vezetői tapasztalat
  • határozott, eredményorientált attitűd
  • proaktív, ügyfélközpontú működés
  • kiváló kommunikációs és problémamegoldó készség
  • analitikus, elemző, rendszerező attitűd
  • erős Excel tudás (függvények, makro)

  •  
    Előnyt jelent:
  • MSSQL tudás 
  • Power BI ismeret

  •  
    Amit kínálunk:
  • bónusz: elérhető az éves alapbér 10%-a
  • éves bruttó 550.000 Ft cafeteria keret
  • áramdíj kedvezmény
  • csoportos élet- és baleset biztosítás
  • biztosítás magánegészségügyi vizsgálatokra
  • kedvezményes üdülési és sportolási lehetőség

  •  
     
    Munkavégzés helye: Budapest, Debrecen, Győr 
     
    Pozíció azonosító: 230268   
     
    Kapcsolat
    El tudod képzelni magad a fenti pozícióban? Várjuk pályázatodat, alakítsuk együtt a jövő energiavilágát! Látogass el karrieroldalunkra is, ahol hasznos információkat találsz a kiválasztási folyamatunkkal kapcsolatban.
     
    Együtt alakítjuk a jövő energiavilágát!
    Az új E.ON vállalatcsoport az európai energiahálózatok és az energiával kapcsolatos infrastruktúra egyik legerősebb üzemeltetője, és korszerű ügyfélmegoldások szolgáltatója több mint 50 millió ügyfél számára. Összesen több mint 75 000 munkatársunk van 15 országban. Így ideális helyzetből segíthetjük elő az európai energiafordulatot. Két fenntartható növekedési területre összpontosítva, és az innogy felvásárlásával az E.ON teljes mértékben elkötelezi magát az energiavilág alapvető átalakulása mellett. Európa egyik legnagyobb energetikai szolgáltatójaként aktívan vezetjük az energiafordulatot Magyarországon és Európában. A két vállalat szakértelmének egyesítése az E.ON-t úttörővé teszi az új és innovatív energiamegoldások kidolgozásában, és lehetővé teszi, hogy az energiaszektor legtehetségesebb munkatársai dolgozzanak nálunk.
     
    A kiválasztási eljárás során az E.ON egyenlő esélyeket biztosít minden jelentkező számára nemzetiségre, korra, nemre, fogyatékosságra, illetve megváltozott munkaképességre való tekintet nélkül. A mi feladatunk az egyenlő esélyű részvétel technikai feltételeinek biztosítása. Kérjük, erre vonatkozó igényedet jelezd a pályázatodban.

Állás, munka területe(i):

  • IT üzemeltetés, Telekommunikáció
  • IT, Telecom vezető
  • Ügyfélszolgálat, Vevőszolgálat
  • Ügyfélszolgálat, Ügyfélkapcsolat vezető
  • IT programozás, Fejlesztés
  • IT, fejlesztési vezető

JELENTKEZEM