E.ON Dél-dunántúli Áramhálózati Zrt.
Az új E.ON vállalatcsoport az európai energiahálózatok és az energiával kapcsolatos infrastruktúra egyik legerősebb üzemeltetője, és korszerű ügyfélmegoldások szolgáltatója több mint 50 millió ügyfél számára. Összesen több mint 75 000 munkatársunk van 15 országban. Így ideális helyzetből segíthetjük elő az európai energiafordulatot. Két fenntartható növekedési területre összpontosítva, és az innogy felvásárlásával az E.ON teljes mértékben elkötelezi magát az energiavilág alapvető átalakulása mellett. Európa egyik legnagyobb energetikai szolgáltatójaként aktívan vezetjük az energiafordulatot Magyarországon és Európában. A két vállalat szakértelmének egyesítése az E.ON-t úttörővé teszi az új és innovatív energiamegoldások kidolgozásában, és lehetővé teszi, hogy az energiaszektor legtehetségesebb munkatársai dolgozzanak nálunk.
A kiválasztási eljárás során az E.ON egyenlő esélyeket biztosít minden jelentkező számára nemzetiségre, korra, nemre, fogyatékosságra, illetve megváltozott munkaképességre való tekintet nélkül. A mi feladatunk az egyenlő esélyű részvétel technikai feltételeinek biztosítása. Kérjük, erre vonatkozó igényedet jelezd a pályázatodban.

Projekt Portfólió elemző

Feladatok

E.ON Dél-dunántúli Áramhálózati Zrt. | Határozatlan idejű | Teljes munkaidős
 
Munkakörhöz kapcsolt feladatok és elvárások:
 
Hálózati projekt portfólió menedzsment (PPM) operatív működtetése a szakterületvezető iránymutatásai alapján.
  • Hálózati projekt portfólió rendszer folyamatos működésének és tartalmi pontosságának teljes körű biztosítása, igazodva a hálózat stratégia céljaihoz, valamint felsővezetői igényekhez
  • Hálózati projekt portfólió működésével és riportálási folyamatával kapcsolatos javaslatok megfogalmazása, validálása és implementálása
  • Hálózati projekt portfólió folyamatos elemzése és értékelése, szakmai javaslatok megfogalmazása felsővezetői beavatkozásra, várható kockázatok proaktív kezelésére
  • Üzleti transzformációs stratégia és a hálózati projekt portfólió rendszer folyamatos összehangolt működésének biztosítása, kezelendő eltérések feltárása, akciók meghatározása és végrehajtása
  • Projektvezetők kapcsolódó feladatainak támogatása a PPM folyamat, eljárások és támogató rendszerek oktatásával
  • Erőforrásigény tervezésének koordinálása, kapcsolódó módszertanok fejlesztése
  • PPM folyamathoz kapcsolódó KPI-ok kialakítása, dashboardon nyomon követése, működtetése és ezek alapján döntéselőkészítő javaslatok megfogalmazása
  • Együttműködés és kapcsolattartás társterületekkel
  • Projekt terv/tény adatok kimutatása, követése, elemzések készítése, összefüggések vizsgálata

  •  
    Elvárások:
  • Egyetemi/főiskolai végzettség
  • 3 éves szakmai tapasztalat
  • Windows és MS Office teljes körű használata, kiemelten MS Excel, Power BI ismeretek
  • Tárgyalóképes angol nyelvtudás
  • Analitikus gondolkodásmód

  •  
    Amit kínálunk
  • Áramdíjkedvezmény
  • Éves bónusz
  • Széleskörűen felhasználható és egyénre szabható éves cafeteria keret
  • Egészségügyi biztosítás és korlátlan járóbeteg-ellátás
  • Csoportos élet- és baleset biztosítás
  • Önkéntes nyugdíjpénztári hozzájárulás
  • Kedvezményes üdülési és sportolási lehetőség
  • Céges mobiltelefon korlátlan belföldi magánhasználatra

  • Munkavégzés helye: Budapest, Győr, Pécs, Székesfehérvár 
     
    Pozíció azonosító: 233799   
     
    Kapcsolat
    El tudod képzelni magad a fenti pozícióban? Várjuk pályázatodat, alakítsuk együtt a jövő energiavilágát! Látogass el karrieroldalunkra is, ahol hasznos információkat találsz a kiválasztási folyamatunkkal kapcsolatban.
     
    Együtt alakítjuk a jövő energiavilágát!
    Az új E.ON vállalatcsoport az európai energiahálózatok és az energiával kapcsolatos infrastruktúra egyik legerősebb üzemeltetője, és korszerű ügyfélmegoldások szolgáltatója több mint 50 millió ügyfél számára. Összesen több mint 75 000 munkatársunk van 15 országban. Így ideális helyzetből segíthetjük elő az európai energiafordulatot. Két fenntartható növekedési területre összpontosítva, és az innogy felvásárlásával az E.ON teljes mértékben elkötelezi magát az energiavilág alapvető átalakulása mellett. Európa egyik legnagyobb energetikai szolgáltatójaként aktívan vezetjük az energiafordulatot Magyarországon és Európában. A két vállalat szakértelmének egyesítése az E.ON-t úttörővé teszi az új és innovatív energiamegoldások kidolgozásában, és lehetővé teszi, hogy az energiaszektor legtehetségesebb munkatársai dolgozzanak nálunk.
     
    A kiválasztási eljárás során az E.ON egyenlő esélyeket biztosít minden jelentkező számára nemzetiségre, korra, nemre, fogyatékosságra, illetve megváltozott munkaképességre való tekintet nélkül. A mi feladatunk az egyenlő esélyű részvétel technikai feltételeinek biztosítása. Kérjük, erre vonatkozó igényedet jelezd a pályázatodban.

    Állás, munka területe(i):

    • IT programozás, Fejlesztés
    • Projektmenedzsment
    • Mérnök
    • Projektmenedzsment

    JELENTKEZEM