Feladatok

  • kereskedelmi stratégia kidolgozása és megvalósítása
  • kereskedelmi csapat irányítása, teljesítménymenedzsment
  • piaci trendek és versenytársak figyelemmel kísérése, elemzése
  • üzleti lehetőségek felkutatása és kiaknázása
  • vállalat kereskedelmi céljainak elérése
  • CRM és KPI rendszer kidolgozása és alkalmazása
  • kereskedelmi munkatársak fejlesztése, motiválása
  • kapcsolattartás kiemelt vevőkörrel
  • kereskedelmi tervek elkészítése és végrehajtása
  • kereskedelmi folyamatok továbbfejlesztése

Elvárások

Keressük azt az kollégát, aki tudásával, tapasztalatával, lendületével, szemléletével, példamutató hozzáállásával sikeresen vesz részt a cég vezetésében, kereskedelmi stratégiájának kialakításában és megvalósításában. Követendő vezetőként jól motivált csapatot tud kialakítani és vezetni. Olyan embert keresünk, aki tudja, mit jelent a csapatjáték, a szakmai felkészültség, és szeretné érezni egy sikeres cégben az közös munka eredményének örömét. Elvárások a teljesség igénye nélkül:
 
  • Rugalmasság és alkalmazkodóképesség a változó piaci körülményekhez.
  • Releváns, legalább 3 éves vezetői tapasztalat a HoReCa piacon
  • kereskedelmi ismeretek és technikák ismerete
  • piaci trendek, versenytársak ismerete
  • üzleti stratégiai és taktikai tervezés
  • csapatvezetés
  • üzleti tárgyalási készség
  • pénzügyi ismeretek
  • informatikai rendszerek magas szintű ismeret és használata
  • vezetői készségek
  • problémamegoldó képesség
  • jó kommunikációs készség
  • döntéshozatali képesség
  • tárgyalási készség
  • stratégiai gondolkodás
  • angol nyelvtudás

Előnyt jelent

  • felsőfokú végzettség
  • kávé-piac ismerete

Amit kínálunk

Jó hangulatú, emellett teljesítménycentrikus, sikeres csapatban, kiszámítható elvárásokkal rendelkező munkát ajánlunk.

Munkahelyi extrák

  • Céges étkező
  • Kávézó
  • Parkoló
  • Ingyen kávé, üdítő

Céginformáció

A CoffeeLike Kft. a JACOBS DOUWE EGBERTS nemzetközi cég kizárólagos magyarországi HoReCa disztribútora, a hazai HoReCa kávé- és teapiac meghatározó szereplője. A CoffeeLike Kft. többek között a Douwe Egberts, Jacobs, valamint a vendéglátó-üzletágban meghatározó Piazza d’Oro kávékat forgalmazza. Forgalmazott teamárkánk a Pickwick. A maga nemében egyedülálló termékkörével és szolgáltatásaival, komplett rendszerek értékesítésével a CoffeeLike Kft. garantálja, hogy partnerei egy csésze finom kávét vagy teát szolgálhassanak fel vendégeiknek.

Jelentkezés módja

A "Jelentkezem" gombra kattintás után kérem, töltse fel fényképes szakmai önéletrajzát és motivációs levelét bérigénye megjelölésével.

JELENTKEZEM