Amit kínálunk
Intézményünkben az alapfokú művészetoktatás azzal a szándékkal jött létre, hogy lehetőséget nyújtsunk az esztétikai érzékenység, a szépre való hajlam, a harmonikus magatartás iránti nyitottság és az igényesség kialakítására, hogy diákjaink a művészet segítségével megismerhessék az egyetemes emberi kultúra, a nemzeti hagyományok értékeit és önmagukat.
Ebben a munkában kínálunk leendő munkatársainknak szerepet, melyet kiváló, országosan is elismert kollégákkal karöltve tehet barátságos és családias légkörben.
Mindezen felül a törvényben előírt bérezés és jogok járnak a tisztelt pedagógusnak.
Céginformáció
A nevelés elősegíti a gyermekek, fiatalok harmonikus lelki, testi és értelmi fejlődését, készségeik, képességeik, ismereteik, jártasságaik, érzelmi és akarati tulajdonságaik, műveltségük életkori sajátosságaiknak megfelelő, tudatos fejlesztése révén, és ezáltal erkölcsös, önálló életvitelre és céljaik elérésére, a magánérdeket a köz érdekeivel összeegyeztetni képes embereket, felelős állampolgárokat nevel. Kiemelt célja a nevelésoktatás eszközeivel a társadalmi leszakadás megakadályozása és a tehetséggondozás.
Fő profilja a néptánc és a népzene oktatás. Az intézménynek közel 400 tanulója van 6 feladat ellátási helyen. Művészeti iskolánkban a következő művészeti ágak között választhatnak a tanulni és fejlődni vágyó gyermekek: néptánc, népi hegedű, népi brácsa, népi bőgő/cselló, népi furulya, népi ének, citera, zongora.