Feladatok

  • Állami beruházásból megvalósuló útépítési, vasútépítési beruházások beruházói oldalról történő irányításáért felelős projektvezető segítése.
  • A beruházásokat érintő műszaki, közbeszerzési és egyéb előkészítési, illetve megvalósítási feladatok ellátásában történő közreműködés.
  • A beruházásokat érintő, rendszeresen készülő jelentések, adatszolgáltatások elkészítésében történő közreműködés.
  • Részvétel a Minisztérium hatáskörébe tartozó szakmai elképzelések, programok, koncepciók elkészítésében és megvalósításában.
  • Részvétel a beruházások sikeres lefolytatásához szükséges Kormánydöntések előkészítésében.
  • Részvétel a beruházások lebonyolításával kapcsolatos jogszabályi környezet harmonizációjában
  • Kapcsolattartás a beruházások megvalósításával összefüggésben az érintett szervekkel, hatóságokkal, partnerekkel és részvétel a szakmai konzultációkon.
  • Országosan több telephelyünkön keressük leendő kollégáinkat, Budapesten és ezen kívül Debrecenben, Győrben, Békéscsabán, Egerben, Pécsen, Nyíregyházán, Szegeden, Miskolcon, Szolnokon, Székesfehérváron, illetve Zalaegerszegen lévő irodáinkba is várjuk a jelentkezéseket.
  • A munkakör végezhető teljes és részmunkaidőben 

Elvárások

Jogállásból fakadó jogszabályi követelmények:
  • Büntetlen előélet
  • Cselekvőképesség
  • Magyar állampolgárság
  • Erkölcsi bizonyítvány

Elvárt végzettség/képesítés:
  • Középfokú végzettség

Egyéb pályázati feltétel meghatározása:
  • Középfokú végzettség (mérnök, geográfus, egyéb műszaki végzettség előny)
  • Számítógépes felhasználói ismeretek (Microsoft Office, Outlook, Internet)
  • Már tapasztalatot szerzett jelentkezők és pályakezdők pályázati anyagát is egyaránt várjuk.

Előnyt jelent

  • Építőipari irányultság, közlekedési vagy magasépítési infrastruktúra fejlesztés terén, üzemeltetői, továbbá a közigazgatásban szerzett tapasztalat
  • Állami és/vagy önkormányzati építési beruházásokban szerzett tapasztalat
  • Idegen nyelv ismerete
  • Gazdasági/közbeszerzési referensi végzettség
  • Projektmenedzsment ismeretek
  • Analitikus gondolkodás, rendszerszemlélet

Személyes kompetenciák:
  • Hatékony munkavégzés 
  • Kommunikációs készség 
  • Szervezőkészség, koordináció 
  • Terhelhetőség
  • Eredményorientáció és motiváltság

Amit kínálunk

  • stabil munkakörnyezetet,
  • fiatalos, lendületes csapatot, jó légkört,
  • kihívásokkal teli feladatkört,
  • fejlődési lehetőséget,
  • béren kívüli juttatást.

Munkahelyi extrák

Céginformáció

Az Építési és Közlekedési Minisztérium 2022. május 24-én kezdte meg működését Építési és Beruházási Minisztérium néven. Fő feladatai: az állami beruházások, építésgazdaság, építésügyi szabályozási és építésgazdasági ügyek, településfejlesztés és településrendezés, településkép védelme, területrendezés, kulturális örökség védelme és a közlekedés. A Minisztérium fő céljai között szerepel egy olyan országépítési struktúra kialakítása, mely képes új sebességbe kapcsolni az ország építését, valamint hatékonyabbá tegye a beruházások megvalósulásának útját, illetve helyzeti előnyhöz juttassa a magyar építészeket és a magyar tulajdonú vállalatokat.

Az adatkezeléssel kapcsolatos információk és a nyilatkozattételhez szükséges sablon elérhető a honlapunkon.

Jelentkezés módja

A  "Jelentkezem" gombra kattintva csatolja az alábbi dokumentumokat:  

  • fényképes önéletrajz a 87/2019.(IV.23) Korm.rendelet 1. sz. melléklete alapján
  • adatkezelési nyilatkozat

JELENTKEZEM