E.ON Ügyfélszolgálati Kft.
Az új E.ON vállalatcsoport az európai energiahálózatok és az energiával kapcsolatos infrastruktúra egyik legerősebb üzemeltetője, és korszerű ügyfélmegoldások szolgáltatója több mint 50 millió ügyfél számára. Összesen több mint 75 000 munkatársunk van 15 országban. Így ideális helyzetből segíthetjük elő az európai energiafordulatot. Két fenntartható növekedési területre összpontosítva, és az innogy felvásárlásával az E.ON teljes mértékben elkötelezi magát az energiavilág alapvető átalakulása mellett. Európa egyik legnagyobb energetikai szolgáltatójaként aktívan vezetjük az energiafordulatot Magyarországon és Európában. A két vállalat szakértelmének egyesítése az E.ON-t úttörővé teszi az új és innovatív energiamegoldások kidolgozásában, és lehetővé teszi, hogy az energiaszektor legtehetségesebb munkatársai dolgozzanak nálunk.
A kiválasztási eljárás során az E.ON egyenlő esélyeket biztosít minden jelentkező számára nemzetiségre, korra, nemre, fogyatékosságra, illetve megváltozott munkaképességre való tekintet nélkül. A mi feladatunk az egyenlő esélyű részvétel technikai feltételeinek biztosítása. Kérjük, erre vonatkozó igényedet jelezd a pályázatodban.

Követeléskezelési Csoportvezető

Feladatok

E.ON Ügyfélszolgálati Kft. | Határozatlan idejű | Teljes munkaidős
 
E.ON Ügyfélszolgálati Kft. Számlázás és Követeléskezelési Szervezet, Követeléskezelési szakterülete csoportvezető munkatársat keres.
Feladatok:
  • Követeléskezeléssel foglalkozó 15 fős csoport irányítása (felszólítás, és nem fizetés miatti szolgáltatás megszüntetéséhez kapcsolódó folyamatok)
  • A csoportba tartozó munkatársak feladatainak meghatározása, munkavégzésüknek támogatása és ellenőrzése
  • A munkatársak teljesítményének ellenőrzése, értékelése, visszacsatolása.
  • A munkatársak inspirálása, motiválása, pozitív és ösztönző légkör kialakítása, rendszeres visszajelzések.
  • A munkatársak szakmai oktatásának, képzésének, szakmai mentorálásának, fejlesztésének biztosítása
  • Társterületekkel való szoros együttműködés, információ áramoltatás
  • A csoport által működtetett üzleti folyamatokkal kapcsolatos auditokban, ellenőrzésekben történő aktív közreműködés
  • A csoport folyamatainak képviselete és részvétel a szakterületet érintő projektekben 
  • Kapcsolódó jogszabályi változások folyamatos figyelemmel kísérése, ehhez igazítva szükség szerint folyamat átalakítás, szabályzat módosítás

  • Amit várunk Tőled:
  • Felsőfokú végzettség (ügyfélszolgálati/gazdasági/informatikai)
  • Legalább 5 év munkatapasztalat, minimum 2 év vezetői gyakorlat
  • Windows és MS Office magas szintű használata, sap rendszer ismeret előny
  • B kategóriás vezetői engedély
  • Önálló munkavégzés és problémamegoldó képesség
  • Kiváló kommunikációs készség, hatékony csapatkommunikáció
  • Szervezési és tervezési készségek
  • Minőség és eredmény orientáltság 

  • Amit kínálunk:
  • Teljesítmény alapú éves bónusz
  • Éves bruttó 550.000 Ft Cafeteria keret 
  • Magánegészségügyi járóbeteg-ellátás 
  • Kedvezményes áramvételezési lehetőség
  • Céges laptop, céges mobiltelefon magánhasználattal
  • Nagyvállalati környezet nemzetközi háttérrel
  • Sokszínű szervezet, kiterjedt szakmai kapcsolatokkal
  • Szakmai kihívást jelentő változatos feladatok

  •  
    Munkavégzés helye: Debrecen 
    Pozíció azonosító: 233062   
     
    Kapcsolat
    El tudod képzelni magad a fenti pozícióban? Várjuk pályázatodat, alakítsuk együtt a jövő energiavilágát! Látogass el karrieroldalunkra is, ahol hasznos információkat találsz a kiválasztási folyamatunkkal kapcsolatban.
     
    Együtt alakítjuk a jövő energiavilágát!
    Az új E.ON vállalatcsoport az európai energiahálózatok és az energiával kapcsolatos infrastruktúra egyik legerősebb üzemeltetője, és korszerű ügyfélmegoldások szolgáltatója több mint 50 millió ügyfél számára. Összesen több mint 75 000 munkatársunk van 15 országban. Így ideális helyzetből segíthetjük elő az európai energiafordulatot. Két fenntartható növekedési területre összpontosítva, és az innogy felvásárlásával az E.ON teljes mértékben elkötelezi magát az energiavilág alapvető átalakulása mellett. Európa egyik legnagyobb energetikai szolgáltatójaként aktívan vezetjük az energiafordulatot Magyarországon és Európában. A két vállalat szakértelmének egyesítése az E.ON-t úttörővé teszi az új és innovatív energiamegoldások kidolgozásában, és lehetővé teszi, hogy az energiaszektor legtehetségesebb munkatársai dolgozzanak nálunk.
     
    A kiválasztási eljárás során az E.ON egyenlő esélyeket biztosít minden jelentkező számára nemzetiségre, korra, nemre, fogyatékosságra, illetve megváltozott munkaképességre való tekintet nélkül. A mi feladatunk az egyenlő esélyű részvétel technikai feltételeinek biztosítása. Kérjük, erre vonatkozó igényedet jelezd a pályázatodban.

    Állás, munka területe(i):

    • Ügyfélszolgálat, Vevőszolgálat
    • Kintlévőség kezelő
    • IT programozás, Fejlesztés
    • IT, fejlesztési vezető

    JELENTKEZEM