Céginformáció
Kik vagyunk Mi?
Az a csapat, akiről mindig is álmodtál. Jófejek, szakmaiak, segítőkészek és egymásért mindenre képesek. Szeretünk vitatkozni, közösen fejleszteni és közösen fejlődni. Őszinték vagyunk, vállaljuk a felelősséget tetteinkért és kiállunk egymásért, valamint az Agoráért – mindezt azért, hogy jobbak legyünk, együtt.
Szervezetfejlesztéssel, egyéni és csoportos fejlesztésekkel foglalkozunk, melyek során ügyfeleink igényeire szabott, magas színvonalú megoldásokat nyújtunk. Legnagyobb partnereink között olyan elismert cégek szerepelnek, mint az ELMŰ-ÉMÁSZ, a Magyar Telekom és az Unilever, mellettük számos kis- és középvállalkozással dolgozunk együtt. A fejlesztési projektek mellett nagy rutinunk van pályázati projektek lebonyolításában, profi tanácsadóink, trénereink a tanácsadások, képzések magas szakmai színvonaláról, back office-unk pedig a tökéletes projektadminisztrációról gondoskodik.
Büszkék vagyunk rá, hogy szervezetfejlesztés és vezetőfejlesztés témakörében első helyen állunk Magyarország közel 100 tréning és tanácsadó cége között az MGFÜ független minősítési rendszere alapján. Az MGFÜ objektív szempontok alapján (például referenciák, szakemberek, árbevétel) rangsorolja a szervezet-, folyamat- és menedzsmentfejlesztést végző tanácsadó vállalkozásokat, listájukon a maximális 100 pontból 100 ponttal kerültünk az élre.
Jelentkezés módja
A következő 2 évben 1 milliárd forintértékben fogunk megvalósítani magas minőségű projekteket, ehhez keressük munkatársunkat. Ha úgy gondolod ez TE akarsz lenni, akkor várjuk magyar nyelvű önéletrajzod és motivációs leveled pdf-ben a lenti "Jelentkezem" gombra kattintva. A motivációs leveledben elsősorban a miértedre vagyunk kíváncsiak.
Kérjük az önéletrajz és motivációs levél elküldésekor jelöld meg a pozícióhoz tartozó nettó fizetési igényed is!