Az új E.ON vállalatcsoport az európai energiahálózatok és az energiával kapcsolatos infrastruktúra egyik legerősebb üzemeltetője, és korszerű ügyfélmegoldások szolgáltatója több mint 50 millió ügyfél számára. Összesen több mint 75 000 munkatársunk van 15 országban. Így ideális helyzetből segíthetjük elő az európai energiafordulatot. Két fenntartható növekedési területre összpontosítva, és az innogy felvásárlásával az E.ON teljes mértékben elkötelezi magát az energiavilág alapvető átalakulása mellett. Európa egyik legnagyobb energetikai szolgáltatójaként aktívan vezetjük az energiafordulatot Magyarországon és Európában. A két vállalat szakértelmének egyesítése az E.ON-t úttörővé teszi az új és innovatív energiamegoldások kidolgozásában, és lehetővé teszi, hogy az energiaszektor legtehetségesebb munkatársai dolgozzanak nálunk.
A kiválasztási eljárás során az E.ON egyenlő esélyeket biztosít minden jelentkező számára nemzetiségre, korra, nemre, fogyatékosságra, illetve megváltozott munkaképességre való tekintet nélkül. A mi feladatunk az egyenlő esélyű részvétel technikai feltételeinek biztosítása. Kérjük, erre vonatkozó igényedet jelezd a pályázatodban.
Feladatok, melyeket Rád bízunk
E.ON Észak-dunántúli Áramhálózati Zrt. | Határozatlan idejű | Teljes munkaidős
Szeretsz a szabadban dolgozni? Élvezed, hogy minden munkanap más? Ha fontos számodra a szakmai fejlődés, akkor itt a helyed! Jelentkezz az E.ON komárom-tatai csapatába hálózati villanyszerelőnek!
Feladatok, melyeket Rád bízunk:
Villamos hálózatok karbantartásaÁramhálózati kapcsolások és feszültség-mentesítésekLakossági bejelentések alapján egyedi és csoportos hibaelhárításFeszültség alatti munkavégzésKözvilágítási hibák javításaÚj fogyasztók hálózatra kapcsolásaKészenlét tartása
Jelentkezz hozzánk, ha:Erősáramú villanyszerelői végzettséggel rendelkezelB kategóriás jogosítványod vanSzívesen dolgozol magasbanSzeretnél céges autóval, otthonról munkába indulni
Előnyt jelent:KIF FAM végzettségHálózatkezelői végzettség
Pályakezdők jelentkezését is várjuk!
Miért válassz minket?Bruttó 500.000 Ft belépési bónuszÉves bónuszEgyénre szabható br. 300.000 Ft-os éves cafeteria keretÖnkéntes nyugdíjpénztári hozzájárulásKorlátlan járóbeteg ellátás, célzott szűrővizsgálatokÁramdíj kedvezményKészenléti és túlóra pótlékKorlátlan belföldi mobiltelefon használatModern és biztonságos munkaeszközökKedvezményes üdülési lehetőségTovábbképzési támogatás
Kérjük vedd figyelembe, hogy a beérkezett önéletrajzok feldolgozása és az első körös telefonos interjúk január első felében várhatóak. Köszönjük a türelmedet!
Számítunk az energiádra, várjuk pályázatodat!
Munkavégzés helye: Komárom, Tata
Pozíció azonosító: 233283
Kapcsolat
El tudod képzelni magad a fenti pozícióban? Várjuk pályázatodat, alakítsuk együtt a jövő energiavilágát! Látogass el karrieroldalunkra is, ahol hasznos információkat találsz a kiválasztási folyamatunkkal kapcsolatban.
Együtt alakítjuk a jövő energiavilágát!