Az új E.ON vállalatcsoport az európai energiahálózatok és az energiával kapcsolatos infrastruktúra egyik legerősebb üzemeltetője, és korszerű ügyfélmegoldások szolgáltatója több mint 50 millió ügyfél számára. Összesen több mint 75 000 munkatársunk van 15 országban. Így ideális helyzetből segíthetjük elő az európai energiafordulatot. Két fenntartható növekedési területre összpontosítva, és az innogy felvásárlásával az E.ON teljes mértékben elkötelezi magát az energiavilág alapvető átalakulása mellett. Európa egyik legnagyobb energetikai szolgáltatójaként aktívan vezetjük az energiafordulatot Magyarországon és Európában. A két vállalat szakértelmének egyesítése az E.ON-t úttörővé teszi az új és innovatív energiamegoldások kidolgozásában, és lehetővé teszi, hogy az energiaszektor legtehetségesebb munkatársai dolgozzanak nálunk.
A kiválasztási eljárás során az E.ON egyenlő esélyeket biztosít minden jelentkező számára nemzetiségre, korra, nemre, fogyatékosságra, illetve megváltozott munkaképességre való tekintet nélkül. A mi feladatunk az egyenlő esélyű részvétel technikai feltételeinek biztosítása. Kérjük, erre vonatkozó igényedet jelezd a pályázatodban.
Feladatok, melyeket Rád bízunk
ELMŰ Hálózati Kft. | Határozatlan idejű | Teljes munkaidős
Dél-pesti telephelyünkre keresünk új kollégát, akinek a munkájára, felügyelet mellett az alábbi feladatokkal kapcsolatban számítanánk:
Feladatok
Közép- és kisfeszültségű hálózat üzemzavarainak elhárításaHálózatüzemeltetési feladatok végrehajtása KÖF FAM munkautasítás alapjánHálózatépítési feladatok végzése KÖF FAM-banKözép- és kisfeszültségű hálózatok karbantartási feladatainak végzéseVonalbejárások, hálózati mérések végrehajtásaMérőcsere, új bekapcsolások kis- és nagyfogyasztói szolgálat tevékenységei;Munkavédelmi eszközök, szerszámok rendszeres ellenőrzése, valamint munkavédelmi, környezetvédelmi, tűzvédelmi és vagyonvédelmi előírások betartása és betartatása
ElvárásokErősáramú villanyszerelői szakmunkás végzettségKÖF FAM végzettség előnyt jelentB kategóriás jogosítványVillamos hálózat kezelő és helyismereti vizsgák letétele
Amit kínálunkÉves bónuszÉves bruttó 300.000 Ft Cafeteria keretÖnkéntes nyugdíjpénztári hozzájárulásKorlátlan magánorvosi járóbeteg-ellátás és szűrővizsgálatokÁramdíjkedvezményCsoportos élet- és balesetbiztosításTúlóra pótlék
Munkavégzés helye: Budapest
Pozíció azonosító: 229126
Kapcsolat
El tudod képzelni magad a fenti pozícióban? Várjuk pályázatodat, alakítsuk együtt a jövő energiavilágát! Látogass el karrieroldalunkra is, ahol hasznos információkat találsz a kiválasztási folyamatunkkal kapcsolatban.
Együtt alakítjuk a jövő energiavilágát!