Feladatok

  • Részt veszel az épületek villamos rendszereinek tervezésében – ideértve az energiaellátás, világítástechnika és villámvédelem megoldásait.  
  • koncepció kidolgozásától kezdve az engedélyezési terven át a kivitelezéshez szükséges részletek pontosításáig többféle munkafázisban vehetsz részt. Nem kell mindent egyedül átlátnod – a projektvezetőkkel és a tapasztaltabb tervezőkkel együtt, lépésről lépésre haladunk. A munkád során gyakran egyeztetsz majd a megrendelőkkel és házon belül szakági tervezőkkel (építész, gépész, statikus kollégák), így fontos, hogy nyitottan tudj kommunikálni és értsd, mit miért kérnek tőled. 
  • Ez nem az a hely, ahol magadra leszel hagyva. Mi nem várjuk el, hogy mindenhez elsőre érts – számíthatsz arra, hogy valóban segítünk, nem csak „bevezetünk”. Ha belefutsz egy nehéz részletbe, nem lesz belőle probléma – hanem egy megbeszélés. Tapasztalt kollégák támogatnak, akik nemcsak szakmailag jók, hanem szívesen adják is át a tudásukat. Itt lehet kérdezni, ötletelni, együtt gondolkodni – és közben érezni, hogy fejlődsz.  

Elvárások

  • 3-5 ÉV VILLAMOSMÉRNÖK TAPASZTALAT: A pozíció betöltéséhez elsősorban villamosmérnöki végzettséget várunk el, amely megalapozza a későbbi tervezői jogosultság megszerzését. Fontos, hogy átlásd egy épület villamos rendszerének logikai felépítését, és szívesen dolgozz csapatban, ahol a közös gondolkodás és a folyamatos szakmai egyeztetés a mindennapok része.   
  • KOMMUNIKÁCIÓ ÉS EGYÜTTMŰKÖDÉS: Munkád során rendszeresen egyeztetni fogsz a megrendelőkkel, valamint házon belül építész, gépész és más szakági tervezőkkel is, ezért a nyitott kommunikáció és az együttműködési készség elengedhetetlen. Tapasztaltabb kollégákra bátran lehet támaszkodni – mi abban hiszünk, hogy a tudásmegosztás és az együttműködés visz előre.  
  • ANGOL NYELVTUDÁS: Mivel főképpen nemzetközi projekteken dolgozunk, ezért az angol nyelv ismerete elengedhetetlen. Ne aggódj, ha esetleg megkopott az angol nyelv tudásod, vagy úgy érzed, hogy a nem ismered eléggé a műszaki nyelvet, hiszen nálunk folyamatos angol nyelvi képzéseken csiszolhatod a nyelvtudásodat. 

Előnyt jelent

Előnyt jelent, ha rendelkezel már projektvezetői tapasztalattal. 

Amit kínálunk

  • Megbízóink nemzetközi cégek, így nagyszabású nemzetközi projektekben veszel majd részt, változatos munkák várnak rád
  • BIM iránt legelhivatottabb generáltervező iroda vagyunk: kizárólag closed-BIM rendszerben tervezünk. Éppen ezért az első hónapokban BIM oktatáson veszel majd részt, ahol megismered a Revit-et.
  • Átlag feletti munkakörülményeket biztosítunk: "A" kategóriás irodaházban dolgozunk, ergonomikus irodaberendezés, modern hardverek és szoftverek várnak.
  • Családbarát munkahelyként rugalmas munkaidőben dolgozunk és születésnapi extra szabadnapot adunk, heti 1 home-office lehetőséget nyújtunk. 
  • Hiszünk benne, hogy komoly munkát végezni jó hangulatban lehet igazán. Ez nem csak egy szlogen, hanem egy működő hozzáállás. Ha fontos neked, hogy emberként is jól érezd magad a szakmai közegedben, akkor jó helyen jársz. 

Munkahelyi extrák

  • Céges étkező
  • Orvosi felügyelet
  • Zuhanyzási lehetőség
  • Céges rendezvények
  • Kerékpártároló
  • Sportolási lehetőség
  • Kutyabarát
  • Masszázs
  • Játéksarok

Céginformáció

STUDIO IN-EX egy egydinamikus, több szakágat átfogó generáltervező iroda, amely elsősorban ipari épületek tervezésére specializálódott. Csapatukban a fiatalos lendület és a tapasztalt szakemberek tudása tökéletesen kiegészíti egymást, garantálva a komplex és innovatív megoldásokat. Családbarát irodánkban, közel 30 év tapasztalattal, változatos nemzetközi, nagyszabású projekteken dolgozunk. A terveinket closed-BIM technológiával, Revit szoftverrel készítjük, amit – ha szükséges -  Neked is megtanítunk. 
Az épületek tervezésének minden szakágában otthonosan mozgunk, így a projektek teljes körű tervezését végig tudjuk kísérni házon belül. Különös hangsúlyt fektetünk a munka és a magánélet egyensúlyára, hogy a csapat tagjai hosszú távon is inspiráltak és motiváltak maradjanak.  

Jelentkezés módja

A "Jelentkezem" gombra kattintva küldd el az önéletrajzodat a fizetési igény megjelöléssel. 

JELENTKEZEM


Cégnév: STUDIO IN-EX KFT.
Állás helye:
Állás-kategóriák:
Állásnév: