Sofőrből konyhai kisegítő: thai karriertörténet Magyarországon

Danai a harmincezer főt számláló Khon Kaenben született, egy ötgyermekes család negyedik gyermekeként. Tizenkilenc évesen munkába állt, de ismerőseivel ellentétben soha nem próbált szerencsét japán vagy dél-koreai gyártósorokon, inkább thai gyárakban keresett munkát, vagy a bangkoki Don Mueang reptéren vezetett kiszolgáló járműveket. Születése óta a szülővárosa óriásira nőtt: 30 ezerről több min 500 ezer főre. A nagyváros és Bangkok utcái pedig megedzik a járművezetőket: nem is annyira a népsűrűség vagy a forgalom miatt – a főváros egy négyzetkilométerre jutó lakosban alig előzi Budapestet –, hanem mert a városoknak az egyébként széles utak mellett sok a szűk utcája, ahol a gyalogosok és a járművek közös térben, szinte egymáshoz simulva közlekednek.

Amikor az egyik barátja révén szóba került egy budapesti állás, Danai sokat gondolkozott, megpályázza-e. Feleségét és három gyermekét kell emiatt egyedül hagynia, azonban a pénz, amit haza tud küldeni, kiszámítható, nyugodt két évet biztosít számukra. A távolság mellett az is ellene szólt a lehetőségnek, hogy Európa nagy részén balkormányos autókat kell vezetni, több szabályt kell betartani és észben tartani vezetés közben – több a közlekedési tábla, és komolyabban veszik az autósok ezek betartását –, valamint az angol nyelv ismerete is sokat nyom a latban. Danai csak a thai nyelveken beszélt. Végül kizárta a bizonytalansági tényezőket: csak két évre jön, a fizetésének nagy részét megtarthatja, mert a lakhatása ingyen lesz, ráadásul egy Magyarországon élő thai-jal, Tongsai Seelakkhammal egyeztetett mindenről, aki Budapesten él, és kifejezetten thai vendégmunkások beilleszkedésével foglalkozik a Work & Smile cég résztulajdonosaként. 

Tongsai interneten fellelhető fotóit látva úgy tűnt, jó soruk van Magyarországon a thai dolgozóknak, így Danai úgy ítélte meg, nem kell tartania a kizsákmányolástól - amivel gyakran rémisztgetik egymást az inkább Ázsiában szerencsét próbáló ismerősök, akik számára Európa sokkal bizonytalanabb célpontnak tűnik.

Végül 2022 szeptemberében megérkezett Magyarországra, és néhány próbavezetés után – nem csak azt kellett megszoknia, hogy az út jobb oldalán haladjon, de az olyan apróságokat is, hogy jobbra nem lehet kanyarodni piros lámpánál, akkor sem, ha keresztben nem jön semmi, valamint meglepetésére folyton figyelnie kellett a táblákat, mert rengeteg volt belőlük – munkába állt. Ásványvizeket szállított ki vállalkozások telephelyére, vagyis a vezetésen kívül rakodó feladatai is voltak, illetve alá kellett íratnia a szállítóleveleket. Ezen a ponton kell némi kommunikáció, de csak minimális, ami megugorható a híres thai kedvességgel és pozitív hozzáállással.

Nem sokkal később derült ki azonban, hogy ez a pozíció mégsem a legideálisabb Danai számára. A húszkilós ballonokat nem tudta hatékonyan mozgatni, a város útjain gyakran nem igazodott ki, így akadtak problémák a munkatempójával, amin sajnos idővel sem tudott javítani. A munkaerő-közvetítő cég ekkor a hat hónapos garanciaidőn belül vállalta, hogy ingyenesen szerez másik sofőrt Danai helyett, akinek pedig konyhai kisegítő pozíciót ajánlottak fel egy étteremben.

Azt gondolhatnánk, hogy Danai csalódott emiatt. A mi kultúránkban ez egyfajta elbukás, leértékelődés, amit önhibáztatás (vagy mások hibáztatása) követ. A thai kultúrában azonban másként látják az életet: nincs jobb és rosszabb, nem lehet ugyanazzal a mércével mérni egyik és másik ember életét. Mindenki keresi a saját útját, a saját életének javítását, figyel a környezetére, és megpróbál jól reagálni arra, ami szembejön. Így aztán Danai ugyanolyan kedvvel és örömmel vállalta a konyhai kisegítő pozíciót, mint annak idején a sofőrit.

Danai egyszerűen a megfelelő helyen akart lenni. Ott, ahol a leghasznosabb, és ahol jól érzi magát, mert a munkájának nagy haszna van.

Néhány hónappal később egy fotót kaptak a munkaerő-közvetítő cég vezetői. Az étteremből jött, ahol megtudták, hogy Danai akkor ünnepli az 50. születésnapját. A képen a konyha teljes személyzete áll mosolyogva, ünnepelve, középen Danai ül elérzékenyülten, előtte egy hatalmas torta, rajta két szám: 5 és 0. Ha korábban nem, ebben a pillanatban Danai biztosan azt érezte, hogy hatalmas szerencséje van. És az ő számára a szerencse nem azt jelenti, amit először gondolunk. A kedvességet, amit itt-tartózkodása során – mint ahogy egész életében – adott, már most elkezdte visszakapni.

Összeismerkedett a Magyarországon élő többi thai-jal is, és megismerte Mam történetét, aki szintén mosogatóként kezdte egy neves budapesti étteremben, de annyira ügyesen helyettesített egy alkalommal, hogy mára már reggeliket készítő szakács, magasabb fizetésért. “Vajon ez lesz az én utam is? Vagy nekem más az ideális?” – teszi fel a kérdést magában Danai. Nem lustaságból: ő is mindennap igyekszik majd, és kihozza magából a maximumot. De hogy ez merre vezeti őt az életében, még nem tudja. Azt tudja, hogy most a helyére került, és ez önmagában egyfajta ünnep a számára.

Szűcs Ádám