Zsúfolt határidőnaplóval érkezik. Előttünk épp a Színházak éjszakája projekten dolgozott, beszélgetésünk után még délelőtt legalább két megbeszélés várja. Litkai Gergelyt a populáris stand-up comedy műfajának hazai meghonosítóját, a Dumaszínház egyik alapítóját arról is kérdeztük, kinek való a humorszakma.
Litkai Gergely: Olyan ez, mint az írás. Sokan írnak jól. De hát nyilván nem lesz mindenkiből Esterházy Péter vagy Péterfy Gergely… A humor is hasonló. Tegyük hozzá: az ismert, befutott humoristák közül senki nem azért lett humorista, mert a sztárrá váláshoz vezető utat látták a stand-upolásban. Ez meg se fordult a fejükben... Hanem azért, mert nagyon szeretnek ezzel foglalkozni - írni, olvasni, ötletelni, kreatívkodni, szerepelni.
Aztán sok tehetséges ember menet közben adja fel, fárad ki és veszti el a lelkesedés tüzét. Mert például nincs elég türelme a sikerhez. Nincs türelme kitartóan végigcsinálni a legalább négy-öt évnyi, kőkemény gyakorlással, írással, energiabefektetéssel, színpadi rutinszerzéssel töltött időt, ami után már tényleg megérné a szakmával foglalkoznia. De olyan is előfordulhat, hogy a standupolással próbálkozóban csak egy - két jó fellépésnyi anyag van, de hasonló színvonalút már nem tud többet produkálni. Ráadásul nem minden jól író ember jó előadó. A színpad speciális közeg, sok spontán történéssel. Ott nagyon más szabályok szerint működnek a dolgok, pillanatonként változhat a közönség reakciója. Arra meg azonnal kell tudni reagálni... Ami nem baj, sőt! Ahogy a vízvezeték-szerelőt nem hozhatja zavarba a csőrepedés, úgy bennünket se a váratlan fordulat. Máskülönben ő se lenne jó szakember és a humorista se lenne jó humorista.
+ Melyek a humorral, a stand-up-pal próbálkozók körében a leggyakoribb tévhitek?
- Jellemző például, hogy azt hiszik: a bekerülés a Showder Klubba és az ismertté válás máris gyökeresen megváltoztatja az életüket és révbe értek. De ez még nem garancia, mert nagyon könnyű valakit pillanatok alatt ejteni-elfelejteni, ha a közönség úgy dönt. De az is, hogy azt hiszik: a műfaj könnyű, mert csak egy mikrofon kell hozzá. Közben meg a szakmával tizenéve foglalkozók se dőlhetnek hátra kényelmesen a karosszékükben, mert naponta tanulunk újat. Itt nincs olyan, hogy valaki már kész van. Emellett sokan könnyű munkának vélik a stand-upot, pedig a fesztivál-időszakokban akár havi 20-30 fellépése is lehet egy-egy népszerűbb előadónak. Ami meg a rengeteg utazással együtt komoly állóképességet is igényel. Emellett jellemző még, hogy sokan könnyed, laza életnek képzelik az egész humoristáskodást, tartalmi kötöttségek nélkül. Pedig a piac itt is kőkemény és a megrendelő szava szent. Ha például a céges megrendelő kifejezett kérése, hogy a humorista ne említse/ne szidja/ne dicsérje a konkurens vállalatot, azt illik nagyon komolyan venni. Ahogyan a többi megrendelői kérést is...
+ Szinte minden tehetségkutatóra jellemző, hogy míg a tényleg rátermettek nehezebben szánják rá magukat a megmérettetésre, az oda nem valókból valóságos áradat van. Milyenek voltak a humorista tehetségkutatóitok eddigi legbizarrabb próbálkozói?
- Már több mint 10 éve mennek a Dumaszínházas tehetségkutatók, de nagyon durva, meredek próbálkozások inkább az első időszakban voltak jellemzőek. Egy férfi például egy gumibabával perdült táncra, míg valaki a feladatot alaposan félreértelmezve énekes számmal érkezett. Amihez persze zenei alapot se hozott. Így azt kérte a nézőktől, inkább képzeljék oda… Egy bácsi pedig egy tyúkkal állt színpadra. Ami a szám végére szépen megtojt… Azóta viszont a jelentkezők jobban megismerték a műfajt. Van már róla fogalmuk, hogy nagyjából mit várnak el tőlük, így nincsenek ennyire szélsőséges próbálkozók. Így most az unalom, az érdektelenség, a közöny lehet a versenyzők, a nézők és a zsűri legnagyobb ellensége a tehetségkutatókon. De erről a közönség hamar dönt: ha nem tetszik nekik, amit látnak-hallanak, a piros lapok felmutatásával hamar kis is nyilvánítják véleményüket a produkcióról. Ami ott véget is ér...
+ A Dumaszínháznak 23 alaptagja és 40 vendég-fellépője van, miközben a tehetségkutatás is folyamatos. Van még hely újaknak az amúgy sem túl nagy hazai piacon?
- Ez igazából soha nem arról szól, hogy limitált lenne a létszám. Nincs olyan, hogy n számú humorista még lehet, de n plusz 1 fő már nem fér el a porondon. A piac szabályai szerint még bőven van a műfajban, a tehetségekben annyi tartalék, hogyha valaki kiemelkedően jó, azt simán el fogja bírni. Még azzal együtt is lehet újabb tehetségeket kihalászni a tömegből, hogy eddig körülbelül 3500 ember fordult meg a Dumaszínház tehetségkutatóin. Nyilván ez sosem a közepes vagy a gyengébb előadókra vonatkozik.
Azt azért hozzá kell tenni: a humorszakma sokszor kicsit olyan, mint a popszakma. Lehet valaki a területen pont azért sikeresebb, mert jóképűbb, csinosabb, ”sztárosabb” alkat, mint a kollégái. De azért is, mert a nézők jobban maguk közül valónak érzik. De találkozhat elutasítással például azért is, mert a közönséget már emlékezteti valakire: csak a közönség nem akar még egy ugyanolyan előadót. Vagy épp ”ugyanabból” a karakterből - egy picit rosszabbat...
+ A kereskedelmi televíziókban szereplők produkciói milliókhoz jutnak el, így a nyilvánosságnak felelőssége is van. Mit kezd a humorszakma azokkal a kritikákkal, amelyek kifogásolják a sok "kötőszavas", trágárkodós, ivócimborákra kihegyezett stand-upot - amellett, hogy a műfajt egyébként nagyon szeretik?
- A stand-upban trágárkodást kifogásolni olyan, mintha azért kritizálnának bizonyos színdarabokat, mert azokban túl sok királyt ölnek meg... Maga a stand-up comedy sem volt soha megjátszós műfaj: amellett, hogy az emberek nagy része is így beszél a hétköznapokban, az előadók egy része is hasonló közegből érkezik. És pusztán a színpadi jelenlét kedvéért nem fognak megváltozni, másként viselkedni. Ráadásul ez egy szórakoztató műfaj, amelyről nem gondolom, hogy a benne szereplők felelőssége lenne mások viselkedése. A Dumaszínházban pedig pont az a szép, hogy mindenféle érdeklődési körű ember találhat magának előadást. Így ha az elmélyültebb, komolyabb, filozofikusabb hangvételű témák vagy épp az aktuálpolitikai történések iránt érdeklődik, akkor is találhat majd a repertoárban az igényeinek megfelelőt.
Az előbbiekben már kiderült: még a tehetség se garancia a sikerre, miközben a közönség hozzáállásán és a szerencsén is rengeteg múlhat.
+ Ezek után milyen tanácsot adnál útravalóként azoknak, akik kedvet éreznek a szakma iránt?
- Feltétlenül olvassanak sokat, és ha lehet, még többet írjanak. Járjanak nyitott szemmel, nyitott füllel, mozogjanak minél többet az emberek között, továbbá próbáljanak meg a körülöttük lévő dolgokhoz, jelenségekhez, történésekhez direkt nem a szokványos szemszögből viszonyulni a sztorigyűjtéskor. És persze gyakorolni is rengeteget kell. Ha Woody Allennek legalább napi 2-3 órát kellett írással és legalább ugyanennyi időt a műsorszámai klubos elpróbálásával, „legyakorlásával” töltenie, akkor sikerre vágyó próbálkozóként legalább ekkora energiát be kell fektetni a stand-up comedy-ba is.
Névjegy - Litkai Gergely
Karinthy-gyűrűs humorista, író, forgatókönyvíró, a Dumaszínház egyik alapítója. 1998-ban megnyerte a Magyar Rádió Humorfesztiválját. Legalább nyolc, humor tárgyú kötetet jegyez társszerzőként és további hat hazai vígjáték forgatókönyvírója. Pályafutásának elején az újonnan induló kereskedelmi rádiók és TV-k ötletemberei közt találjuk: többek közt az Esti Showder Fábry Sándorral produkció gegcsapatának állandó résztvevője. A 2008-ban indult Comedy Central TV-nek először főszerkesztője, később programigazgatója volt, míg a Dumaszínház körüli teendők a mai napig bőségesen ellátják feladattal.