Ritkán közlik egy állásinterjú végén, hogy a pályázó megkapta-e az állást, illetve a következő körbe jutott-e vagy sem. Az interjúk menetéből, az interakciókból azonban sok mindenre lehet következtetni. 5 jelet gyűjtöttünk össze.

5 jel, hogy sikertelen volt az állásinterjú

Milyen interjúztatói viselkedésből vagy óvatlan elszólásokból következtethetünk tehát arra, hogy a következő fordulóról vagy épp a pozitív eredményről szóló értesítés helyett - jobb esetben- elutasító választ kapunk? (Rosszabb esetben csak múlnak és múlnak a napok vagy hetek, mindenféle konkrét visszajelzés nélkül…) Összegyűjtöttünk néhány mozzanatot, amelyekből egyértelműen kiderül, hogy nem mi leszünk a befutók.


1. Rövid a beszélgetés.


Mindenképp rossz jel, ha túlságosan hamar ér véget az állásinterjú. Például egy személyes interjú 10-15 perc alatt.


Állásinterjú


2. Nem kíváncsi a HR-es a pályázóra


Szintén árulkodó jel, ha az egyébként profi és felkészült HR-tanácsadónak vagy interjúztatónak szemlátomást nehezére esik a beszélgetés. Ilyenkor türelmetlenné, kapkodóssá és kicsit sürgetővé is válik a magatartása, ezzel óhatatlanul is azt üzenve, hogy itt az ideje továbblépnie, már a következő jelölthöz. Hasonlóan Alexandra példájához, könnyen előfordulhat, hogy az épp vele szemben ülő pályázó is csak "töltelék": méghozzá a szintén ugyanarra a pozícióra pályázó, ígéretesebb jelöltek még hatékonyabb prezentálására a megbízó cég felé.


3. Nem hagy teret a pályázónak a kibontakozásra


Jelzésértékű a pályázóra nézve az is, ha kissé féloldalasra, kiegyensúlyozatlanra sikeredik az állásinterjú szerkezete. Ilyenkor az interjúztató látszólag valóban kíváncsi a jelöltekre, de nem hagy teret az álláskeresőknek a kibontakozásra. Rendre kimarad például az interjú azon "blokkja", amelyben épp a pályázók tehetnék fel az őket a céggel kapcsolatban leginkább foglalkoztató kérdéseket. Így aztán el sem hangzik az interjún a bűvös "Felmerült-e Önben az interjú során valamilyen kérdés a céggel, a megpályázott állással kapcsolatban?"kérdés.


4. Nem válaszolja meg a pályázói kérdéseket


Előfordulhat ugyanakkor, hogy a pályázót viszont érdekelné néhány, a céggel vagy a megpályázott állással kapcsolatos információ és maga veti fel, hogy kérdései lennének a témában. Ám amennyiben nem neki szánják a megpályázott pozíciót, a konkrét tények helyett többnyire kitérő, általános vagy jobbára semmitmondó válasz érkezik az interjúztatótól. Például az, hogy "ez a kérdés most (még) nem időszerű" vagy az, hogy a "kiválasztásnak ebben a stádiumában erről sajnos nem tudunk információt adni."


5. Személytelen búcsú


A személytelen búcsú szinte majdnem minden esetben arról árulkodik, hogy az állásinterjú nem sikerült. Ilyenkor gyakori például a közhelyes "Majd értesítjük" formula - méghozzá a kiválasztás további fordulóival kapcsolatos információk ismertetése nélkül.


Takács Gabriella, 2013. június 5.

 

« Összes hírünk