23 éves, a Budapesti Gazdaságtudományi Egyetem másodéves hallgatója, aki a 2. helyet szerezte meg az Olivier Roellinger nemzetközi szakácsverseny észak- és kelet-európai döntőjében a 25 év alattiak kategóriájában. Ramocsai Barbara az érettségi után egy éves angliai kintléte alatt szerette meg a szakmát. Hazajövetele után elvégezte a Gundel Károly Szakiskolában a szakács képzést. 2016-tól a BGE turizmus-vendéglátás szakos hallgatója a vendéglátás és szálloda szakirányon. Barbara elárulja, kinek való a szakács szakma.


Honnan jön a főzés iránti érdeklődésed? Mi adott motivációt ehhez?


Angliai munkám során mindennapi feladataim köze tartozott a főzés, így szerettem meg. Felfedeztem a londoni piacokat, ahol csak ámultam a kínálat sokszínűségétől, bármit meg lehetett találni, sokszor számomra akkor még ismeretlen alapanyagokat, és ez nagyon tetszett.


Aztán elkezdtem kísérletezni a konyhában, minden héten elmentem a piacra, hogy mindig valami újat főzhessek. Egyre többet foglalkoztam vele, új alapanyagokat ismertem meg, így amikor döntenem kellett, hogy mivel foglalkozzam a jövőben, egyértelmű volt számomra, hogy ezt az utat kell választanom. A tanulás mellett folyamatosan versenyekre járok - Euroskills, Chaine des Rôtisseurs, Nemzetközi Ifjúsági Gasztronómiai Verseny, Olivier Roellinger, hogy fejlesztem magam és jobb szakemberré válhassak. 


Az egyetemen a főzés mellett gazdasági tárgyakat is tanulok, amik a jövőben nagy segítségemre lesznek egy vállalkozás indításában. Nagyon hasznosnak tartom, hogy ezt a két szakterületet ötvözi a szakom. 



Van-e példaképed vagy olyasvalaki, aki inspirál?


Vannak kedvenc szakácsaim, azonban elsősorban a különböző nemzetek sokszínű konyhái és a helyi, szezonális alapanyagok inspirálnak. Szeretek utazni és megismerni a számomra új ételeket és ízeket. 


Mi a kedvenc ételed, amit enni szeretsz?


Kedvenc ételeim a különböző halak és a tenger gyümölcsei.


…és elkészíteni?


Elkészíteni is ezeket az ételeket szeretem. Például egy kívül ropogósra, belül omlósra sült pisztráng mindig jó választás, mivel nemcsak piacon, hanem egyre több szupermarketben is kapható. Könnyen elkészíthető és ízletes, egészben meg lehet sütni, filézni sem szükséges.


Kinek való szerinted ez a szakma?


Ehhez a szakmához mindenképp nagy motiváció, kitartás és a főzés szeretete kell. Ez a szakma nehezebb, mint sokan gondolnák, mivel egy átlagos munkanapon a szakácsoknak 12-13 órát a meleg konyhában kell dolgozniuk. Fizikailag, szellemileg fárasztó, ezért csak olyan válassza ezt, aki terhelhető és kellő alázattal rendelkezik a tapasztaltabb szakemberek felé. 


Mit adott neked ez a verseny?


Számomra fontos értékeket képvisel a verseny, a természeti erőforrások fenntartható hasznosítása és a környezet védelme mindig is szívügyem volt. A verseny célja is a veszélyeztetett tengeri élőlények életterének megőrzése, valamint a fenntartható halászatból vagy felelősségteljes haltenyésztésből származó alapanyagok népszerűsítése.


Mivel a verseny során a kedvenc alapanyagaimmal dolgozhattam, ezért nagyon örülök, hogy részt vehettem benne és jobban megismerhettem a tengeri élőlényeket. 


Emellett úgy gondolom, hogy ez egy remek lehetőség volt arra, hogy megmérettessem magam nemzetközi versenyzőkkel.


Lesz ennek folytatása például egy világdöntő?


Ennek a versenynek jelenleg nincs folytatása, de a népszerűsége folyamatosan nő és elképzelhető, hogy néhány év múlva világversenyt is fognak rendezni. Addig is folytatom a versenyzést és jövőben is szívesen megmérettetem magam másokkal. 


Hogyan keress állást?


+ indíts egy álláskeresést a kívánt pozíciónév/készség és a város megadásával, majd pályázz az állásokra
+ állíts be e-mailes állásértesítőt, hogy elsőként értesülhess a keresési feltételeidnek megfelelő,     friss állásokról (e-mail címedet a találati listában a jobboldali oszlopban adhatod meg)
+ töltsd fel önéletrajzod - így a munkaadók is megkereshetnek állásajánlataikkal

Milyen céljaid vannak a diplomázás után? Van-e olyan szakirány, ami érdekel vagy amibe beleástad magad?


A diploma megszerzése után további tapasztalatot szeretnék gyűjteni szakácsként, hogy a jövőben saját éttermet nyithassak. Egyelőre nem gondolkodom más szakirányon, a vendéglátás és szálloda szakirányt érdekesnek találom, és szívesen tanulom. 


*Nyitó fotó: Az Olivier Roellinger nemzetközi szakácsverseny két magyar érmese a díjátadón Párizsban. Középen Ramocsai Barbara, jobb szélen a harmadik helyen végzett Csukás Norbert. Bal oldalt felkészítő tanáruk dr. Sándor Dénes.


**Fotó 2: Ramocsai Babara háziasszonyi étele: Háziasszonyi étele a rántott tőkehal, polenta, pirított kelkáposzta, sült paprika gyömbérrel és algával. A háziasszonyi étel elkészítésére 30 perc állt rendelkezésre. Itt elsősorban a gyors elkészíthetőséget és az egyszerűséget díjazták az ízharmóniák mellett.


***Fotó 3: Ramocsai Barbara profi versenyétele a tőkehaltekercs gombával, pirított Szent Jakab kagyló, mandulás póréhagymahab, savanyított uborka és mandula morzsa volt. A profi étel elkészítésére 2,5 óra állt rendelkezésre. Az értékelésnél kiemelten számított az elkészítés és a tálalás, illetve hogy az étel felkerülhet-e a jövőben felső kategóriás éttermek étlapjára.


Karrier arcok sorozatunk korábbi cikkei:


Majsai Richárd - a mexikói étteremtől a szabadúszó életformáig >>>


Gyulai Júlia - a jogászból lett jógász >>>


Pál Marcell – a házi sörfőzés automatizálója >>>


 

« Összes hírünk