Budapesten nőtt fel, egyetemi tanulmányait Dániában végezte. Aztán külföldi karrier helyett visszatért Magyarországra, hogy saját vállalkozást építsen. A házi sörkészítést automatizáló Brewie-t alapította meg társaival. Mára már 25-en dolgoznak a cégben, a gépből 1500 darabot értékesítettek főleg az Egyesült Államokban és Nyugat-Európában. Az eszköz 6 óra alatt a világ bármely sörét lefőzi nulláról emberi közreműködés nélkül.  Sorozatunkban egy fiatal startup vállalkozó, Pál Marcell.


„A gimnáziumi érettségi után egy évet tanultam a BME gépészmérnök szakán, de rájöttem, ez nem az én világom” – kezdi sztoriját Marcell. Egy évig kereste az útját, felmerült a jog, a közgazdász pálya, míg meg nem született a döntés: irány Dánia. „Jó lehetőségnek tűnt az északi ország megismerése. Nincs tandíj, angolul elérhetőek képzések és egy teljesen más kultúra tárul az ember elé” – indokolja Marcell a választását. Aarhusban aztán megtapasztalta azt is, mennyiben más a dán oktatási rendszer. „Nem a lexikális tudáson van a hangsúly, hanem a problémamegoldáson, a csapatmunkán. Annyira gyakorlatorientált a képzés, hogy a végzősök azonnal munkába állhatnak.”


Marcell két diplomát szerzett kint: egy marketinget és egy közgazdászt. Az első előtti szakmai gyakorlatát Berlinben végezte. Egy online tanulást segítő platform népszerűsítése volt a feladata online marketingesként. „Igazi sikerként éltem meg ezt a 3 hónapot. 10 000-ről 40 000-ra sikerült növelnünk a felhasználók számát” – summáz.


Berlinbe betoppanó barát indította el a Brewie-t


Diplomájának megszerzése után Berlinben telepedett le, a másik dániai szakot már innen végezte. Egyik nyáron felkereste őt András barátja, majd kicsivel később már Budapesten megmutatta Marcellnek házilag készített sörét, amiből fél liter 60 forintba került, de 10 óra munka volt vele. „Mi lenne, ha olyan gépet készítenénk, mely az egész folyamatot automatizálja?” – tette fel a kérdést Marcell és ezzel elindult a Brewie története.


Hogyan keress állást?


+ indíts egy álláskeresést a kívánt pozíciónév/készség és a város megadásával, majd pályázz az állásokra
+ állíts be e-mailes állásértesítőt, hogy elsőként értesülhess a keresési feltételeidnek megfelelő,     friss állásokról (e-mail címedet a találati listában a jobboldali oszlopban adhatod meg)
+ töltsd fel önéletrajzod - így a munkaadók is megkereshetnek állásajánlataikkal

Piackutatást végezték és látták, erre van igény


Első körben piackutatást végeztek, hol tart ez az iparág, melyek a legújabb fejlesztések. Kiderült, még nincsen ilyen gép, egy hasonló amerikai eszköz pedig sörkivonatból készíti el az italt, de 10 000 dollárba (közel 3 millió forint) kerül.


Online kérdőíven megvizsgálták, mennyire érdekel egy ilyen eszköz sörfőzőket és magánszemélyeket. A válaszok szerint van erre igény, az amerikai piac erősnek mutatkozott. „Jó jelnek számított, hogy a kérdőív szabad szöveges részébe 80 százalék írt véleményt, javaslatot. Marcellék meg akarták méretni ötletüket egy neves dániai startup verseny. 350 indulóból a 2. helyen végeztek, a zsűri végül 1 órát tanácskozott, míg eldöntötte, mely csapat legyen az első.


720 000 dollár crowdfunding kampánnyal


E sikerek a hatására 2014 elején hárman (Pál Marcell, Schlotter Gergely, Tél András) céget alapítottak, fél év múlva pedig elkészült a házi sörfőző gép prototípusa. Innen a következő lépcsőfok a gyártás elindítása, amihez a közösségi finanszírozás (crowdfunding) eszközét használták. Ennek lényege, hogy egy erre szakosodott oldalon meghatározott időre kampányt indítanak, amely során támogatókat gyűjtenek. Utóbbiak nem kapnak tulajdonrészt, csak kedvezményes vásárlási lehetőséget, ha a gép kereskedelmi forgalomba kerül. Marcellék két hónap alatt 220 000 dollárnyi (55 millió forint) forráshoz jutottak, ami szintén alátámasztotta, hogy van piaci igény erre a termékre.


2015 októberében jött egy újabb forrásgyűjtő kampány, amely már 500 000 dollárt (125 millió forint) hozott a cégnek. A gyártó megtalálása azonban a vártnál tovább húzódott, mivel a kinézett magyar partner visszamondta a megbízást. Végül egy berlini gyártókeresésről szóló workshop hozta meg az áttörést, ahol is választ kaptak a legfontosabb kérdésekre és Tajvanon találtak gyártó céget.


Külföldre értékesítenek


Hol tart most a Brewie? 1500 sörfőző gépet értékesítettek, 99 százalékát külföldön (Magyarországon 14 darabot) Az alacsony magyar értékesítésben az is szerepet játszik, hogy a termék ára a magyar pénztárcáknak borsos 2400 dollár (600 000 forint). Legerősebb piacaik az Egyesült Államok és Nyugat-Európa. Jelenleg 25-en dolgoznak a vállalkozásban, az alapítók közül Marcell az operatív vezető, aki az értékesítésért, a marketingért és az adminisztrációért felel, Gergelyhez a hardver, Andráshoz a szoftver rész tartozik. Eddig az alacsony gyártói kapacitás (havi 100 gépet voltak képesek gyártani) jelentett kihívást számukra. Idén megötszörözik ezt és szeretnének stabilan havi 500 sörfőző gépet eladni.


Marcell elmondta, a piac gyorsan bővül, folyamatosan jelennek meg új szereplők, ami annak a jele, ebben van potenciál. Versenyelőnyük továbbra is megvan: teljesen automatizált sörkészítő gépet csak ők forgalmaznak. A crowdfunding kampányok után sikerült angyal befektetőt is bevonni, akitől a pénz mellett (az összeg nem publikus) kapcsolatrendszert és külsős tudást is kaptak.


Karácsony Zoltán


 

« Összes hírünk