Nyáron nem csupán diákok, hanem ideiglenes vagy tartós munkanélküliek ezrei kapnak munkalehetőséget a vendéglátásban, idegenforgalomban, építőiparban vagy a mezőgazdaságban. Kiket keresnek, mennyiért és milyen formában a legkönnyebb a munkavállalás?

Felpörög a nyári szezonmunka

Munkavállalás szempontjából a nyár kiemelt szereplői a vendéglátóiparban tevékenykedők, ők keresettnek számítanak ebben az időszakban. A Központi Statisztikai Hivatal szerint tavaly összesen 6800 fővel nőtt meg a foglalkoztatottak száma az ágazatban nyáron és ebben még nincsenek is benne a bejelentés nélkül foglalkoztatottak. Elsősorban a Balaton, a Velencei-tó, Hévíz, Gyula és Hajdúszoboszló környékén, valamint a mátrai és a bükki nyaralókörnyezetekben pörög fel ekkor a piac. "A vendéglátásban a szezon május végén, június elején kezdődik, és egészen szeptember végéig tart. A Balatonon a főszezon a július-augusztusi időszakra tehető" - tudtuk meg Kovács Istvántól, a Magyar Szállodaszövetség titkárától. A személyzet bővítését már májusban megkezdik a munkáltatók. "Ekkor még csak egy-két embert vesznek fel, és július elejére áll össze a végleges csapat. Az egész évben nyitva tartó vendéglátóegységek nyáron átlagosan 10-20 százalékkal bővítik a létszámukat, a munkáltatók ebben az időszakban főleg szobalányokat, szakácsokat, felszolgálókat, pultosokat, biztonsági őröket, takarítókat és úszómestereket keresnek" - teszi hozzá Kovács István.


Balatoni pincérként 200 ezer forint zsebben


A fizetés munkakörönként és területenként változó. A legmagasabb bért a Balaton környékén kereshetik meg a dolgozók. Az egyszemélyes büfékben nettó 100-110 ezer forint a bér, az éttermekben dolgozó pultosok, felszolgálók viszont a borravalóval együtt akár nettó 200 ezer forintos fizetést is hazavihetnek - tájékoztatott egy évek óta a Balaton környékén dolgozó felszolgáló.  Ehhez a fizetéshez viszont elengedhetetlen az angol- vagy a németnyelv-tudás.


A vendéglátósokon kívül az építőiparban és a mezőgazdaságban tevékenykedők találhatnak nyáron időszakos munkát. Az Állami Foglalkoztatási Szolgálattól megtudtuk, igény van kőművesekre, ács-állványozókra, festőkre, lakatosokra, hegesztőkre, vezetékszerelőkre. A mezőgazdasági jellegű térségekben szintén segéd és betanított munkákra keresnek dolgozókat. A mezőgazdasághoz kapcsolódó élelmiszer-feldolgozó üzemek zöldség és gyümölcs feldolgozókat, valamint csomagolókat alkalmaznának.


A mezőgazdasági jellegű térségekben segéd és betanított munkákra illetve szőlő és gyümölcstermesztő szakképzettséggel keresnek dolgozókat. A mezőgazdasághoz kapcsolódó élelmiszer feldolgozó üzemek zöldség és gyümölcs feldolgozókat, csomagolókat alkalmaznának. "A munkáltatók nagy számban foglalkoztatnak alkalmi munkavállalói könyvvel rendelkezőket. A dolgozókat ily módon jellemzően az őstermelőknél végzett betakarítási munkákra alkalmazzák, de a közterület-karbantartók, az alkalmi kertészek, és a fesztiválokon dolgozók is így vállalnak munkát a nyáron" -  tudtuk meg Prima Vilmosnétól, az ÁFSZ munkatársától.


A kölcsönzés is felfut ebben az időszakban


Nemcsak a fizikai, a szellemi dolgozóknak is adódnak ilyenkor időszakos lehetőségek. "Főleg a könnyen megtanulható adminisztratív pozíciók jelennek meg nyáron a munkaerőpiacon. Az ok: a cégek a szabadságolások idejére munkaerőt kölcsönöznek, így oldják meg a helyettesítéseket" - magyarázta Dénes Rajmund, a Humán Centrum vezetője. A munkáltatók főleg asszisztenseket, telefonos ügyfélszolgálatosokat, titkárnőket, és adatrögzítőket keresnek.


"Az adminisztrációs dolgozókat nyáron a helyettesítések hosszától függően egy-két-három hetes időszakra veszik fel a vállalatok. A kiválasztási folyamat általában két körből áll: először a tanácsadók hallgatják meg a jelöltet, később pedig a cég képviselője interjúztatja le. A teljes adminisztrációt mi, vagyis a kölcsönző cég végzi, tehát ezzel nem kell bajlódnia" - avatott be Gyengő Dóra, a Manpower marketing-és kommunikációs vezetője.


Animátorként szerencse kell az elhelyezkedéshez


A nyári szezon további slágerszakmája az animátor. A szállodákban, kempingekben, strandokon   2-10  fős csapatok próbálnak megtenni mindent azért, hogy a vendégek jól érezzék magukat. "Mivel a munkák betöltéséhez el kell végezni egy gyakorlati képzést, így a tapasztalatlanoknak legkésőbb márciusban szükséges jelentkezniük az animátor munkakörökre. Nemcsak a kezdők, a tapasztaltak is elkéstek már, hiszen a szállodák jellemzően május elejére  összeállítják az animátor csapatot. Persze vannak kivételek, ám elég nagy szerencse kell ahhoz, hogy valaki ebben az időszakban még találjon munkát" - mondta el Seres Anikó, az Animation Club vezetője.


Alkalmi munkavállalói könyv


Az alkalmi munkavállalói könyvet bármely, 16. év feletti személy igényelheti a lakóhely illetve tartózkodási hely szerinti illetékes munkaügyi kirendeltségen. A könyvvel a szezonális munkavállalók egy évben összesen 90 napot, több munkáltató esetén összesen 120 napot dolgozhatnak.


A könyv előnye a dolgozó szempontjából, hogy használatával egészségügyi szolgáltatásra, baleseti táppénzre lesz jogosult, és a foglalkoztatás ideje a nyugdíjhoz szolgálati időt nyújt számára.  A munkáltató számára pedig azért előnyös, mert egyrészt sokkal kevesebb járulékot kell fizetnie ily módon, másrészt pedig megszabadul az adminisztrációs tehertől, hisz nem kell a személyi jövedelemadó-előleg meghatározásával, levonásával, igazolásával foglalkoznia, mert az összes ilyen kötelezettséget teljesíti a közteherjegy beragasztásával. A munkavállalónak a dolga csak annyi, hogy az AM-könyv megfelelő sorában aláírásával igazolja a munkavállalás tényét.


Oroszi Babett

 

« Összes hírünk