Az egyik legalaposabb és legnehezebb próba az AC (Assessment Center, értékelőközpont) a kiválasztás során. Legalább 4 órán át tart, ám lehet két nap is. Mire számítsunk? Tudnivalók Kaczúr László trénertől és szervezetfejlesztési szakértőtől.

Erre figyelj az AC-n – mérlegen a csoportos állásinterjú

Az AC (értékelő központ) az egyik legösszetettebb és legtöbb feladatból álló toborzási-kiválasztási módszer. A jelöltek rátermettségét numerikus, IQ - és feleletválasztós tesztekkel, szövegértési és csoportos, de a gyakorlati problémamegoldó készséget is tesztelő feladatokkal vizsgálják. Vezetői vagy középvezetői pozíciókban, üzleti szolgáltatói központok ügyfélszolgálati munkaköreiben, de értékesítési és bizonyos asszisztensi pozíciókban is előszeretettel alkalmaznak AC- t a legrátermettebb munkatársak kiválasztására.


4 órától 2 napig is tarthat


A számos feladat miatt a szokásos interjúknál nagyobb lélegzetvételű ”megmérettetésre” kell készülni. Egy AC minimális időtartama 4-5 óra - de akár 2 napig is tarthat. Érdemes ezért a biztonság kedvéért egy-egy üveg ásványvízzel és némi hideg élelemmel felszerelkezve is készülni az AC- s napokra. (A magukra valamit is adó, korrekt munkalehetőségeket kínáló cégek egyébként készülnek is a jelöltek részére némi ásványvízzel és pár szendviccsel ezekre az alkalmakra.) Azt viszont már cége válogatja, hogy csak előzetes állásinterjút követően vagy azonnal az AC- n kezdődik-e a jelöltek kiválasztása. Nem minden cég tartja fontosnak az önéletrajzos előszűrés és az AC között a személyes interjúkört is. Mint ahogy a feladatok sorrendisége sincs kőbe vésve: míg egyes cégek azonnal a csoportos feladatokkal indítanak, mások inkább a tesztsorok kitöltése utánra időzítik ugyanezt a mozzanatot.


Így nézik a csapatmunkát


Mivel az AC kiemelt figyelmet fordít arra, mennyire jó csapatjátékos egy-egy jelölt, az AC- n legalább 3, de akár 6 pályázó is együtt dolgozik a csoportos feladatokon - méghozzá közel azonos számú megfigyelővel. Ebben a blokkban a kreativitás, a stratégiai gondolkodásmód, az interaktivitás és a jelöltek csapatmunkára való alkalmassága egyaránt vizsgázik. A csapatnak például konkurenciaelemzést kell készítenie vagy üzleti trendeket vázoló grafikont értelmeznie közösen. A csapat általában körülbelül 10 percet kap a feladatleírás tanulmányozására és további 45-60 percet a konkrét kivitelezésre. Buktató lehet a passzivitás is. A megfigyelők menet közben ugyan folyamatosan értékelik a jelölteket: mégis könnyedén kaphat valaki 0 pontot erre a feladatra, ha nem mutat megfelelő aktivitást és csak csendben ücsörög a többi jelölt mellett.


Fordítás, IQ-teszt, esszé


A tesztek során a nyelvi blokkban főként fordítási és szövegértési feladatokkal, emellett IQ-tesztekkel és számításos feladatokkal találkozhatnak a jelöltek. A szövegértési feladat gyakran tartalmaz feleletválasztós részt, ahol A-D válaszok közül kell kiválasztani az oda leginkább illő állítást a szöveg alapján. Emellett gyakoriak a szöveg alapján megfogalmazott, eldöntendő kérdések - például valamilyen nemzetközi, aktuálpolitikai szituáció kapcsán is (Krím-félsziget és az itt kirobbant konfliktus.) A tesztekre általában 30-40 percet kap egy-egy jelölt, közbeiktatott, 10 perces szünetekkel.


Szimulálj egy teljesítményértékelő beszélgetést


Vezetői pozíciókban gyakori feladat lehet még az irattárca-gyűjtemény is. Ennek keretében pl. a leendő felsővezetőnek 30 beérkezett levelet kell prioritási sorrend szerint szortíroznia. A rendelkezésre álló idő körülbelül 2 óra. További feladat lehet - főként középvezetőként - egy beosztottal folytatandó, teljesítményértékelő beszélgetés lefolytatásának, vagy épp a beosztottal közlendő kritika megfogalmazásának szimulálása.


Takács Gabriella, 2014. április 8.

 

« Összes hírünk