Még tart a szabadságolások időszaka, ami sok álláskeresőt gondolkodtathat el, vajon érdemes-e a nyár utolsó két hetében állásra pályázni, mondván „úgysem történik szeptember előtt semmi érdemleges”. A HR-esek tapasztalatai vegyesek. Nagy cégek a pályakezdők toborzását már lezárták, ám munkaerő-igény esetén a nyár sem akadály. Legfeljebb kicsit lassabb a kiválasztás.

Érdemes augusztusban állást keresni?

Szeptember elején kezdenek a pályakezdők


Mit gondolnak erről a cégek? Annyi bizonyos, a diplomás pályakezdőket nem augusztusban interjúztatják a nagy cégek. ”A legjobb pályakezdő munkahelyeket azok a diákok kapják meg, akik időben, már hónapokkal a tervbe vett munkakezdés időpontja előtt tudatosan cselekszenek a témában, felmérik a lehetőségeiket és akár már diákéveik alatt, gyakornokként is kapcsolatba lépnek a leendő munkáltatóikkal”- mondta el Emri Zsuzsanna, a gazdasági tanácsadással foglalkozó KPMG HR-igazgatója. A cégnél a végzős egyetemisták már szeptemberben munkába állhatnak.


”Tudván, hogy a diákokat, beleértve a már végzősöket is, nagyon nehéz elérni a nyár folyamán, a kiválasztást és a felvételt igyekszünk május végéig lezárni. Mivel ezen időpontig feltöltjük a létszámokat, a nyár folyamán már csak kivételes esetekben kell aktívan új munkatársat keresnünk”- tette hozzá a HR-igazgató, aki szerint a legtöbb iparágban a nyári szabadságolások hatása azért érzékelhető a munkaerőpiacon. Nem véletlenül húzódnak el sokhelyütt a felvételekkel kapcsolatos döntések.


Nő az átfutási idő nyáron


A munkaerőpiac dinamizmusának nyári megtorpanását érzékeli Tóthpál-Demeter Andrea, a Mars Magyarország Értékesítő Bt. HR-munkatársa is. Azért sietve hozzáteszi, ez még egyáltalán nem jelenti azt, hogy az álláskeresőknek fel kellene hagyniuk az új lehetőségek aktív keresésével ebben az időszakban. ”Nálunk alapvetően a munkaerő-szükséglet határozza meg a kérdést - tehát ha történetesen nyáron van szükségünk új munkatársra, akkor nyáron vesszük fel az illetőt. Azzal azonban számolni kell, hogy ekkor az átfutási idő az átlagos 1 hónappal szemben másfél-kétszeresére is nőhet.”


A kapós szakember augusztusban is kell


Szintén az aktuális munkaerőigény figyelembevételével, nem pedig évszakoktól függően határozza meg a cégre jellemző toborzási kedvet Miszori Attila, a Nexum Magyarország Kft ügyvezetője is - amennyiben új munkatársra van szükségük, abban a nyár vége sem jelenthet akadályt. Az ügyvezető egyébként is igyekszik rugalmasan, a gyakorlati szempontok szem előtt tartásával dönteni ezekben a kérdésekben. ”Amennyiben megfelelően magas kvalitású és a terveinkhez illeszkedő szakember pályázik hozzánk spontán módon, még az is előfordulhat, hogy akkor is felvesszük, ha előzőleg nem is hirdettünk meg semmilyen pozíciót”- magyarázza.


Takács Gabriella, 2011. augusztus 19.


 

« Összes hírünk