A boltok vasárnapi zárva tartásáért kampányol a Kereszténydemokrata Néppárt (KDNP) "Charta a szabad vasárnapért" kezdeményezésével. Az SZDSZ nem ért egyet a javaslattal, a versenyképességet félti és az állami beavatkozást ellenzi. Az általunk megkérdezett bolti eladók többsége örömmel fogadná, ha nem kellene vasárnap dolgozni. A fogyasztók többsége viszont vasárnap is vásárolna.A KDNP-s Harrach Péter a közelmúltban egy televízióműsorban úgy fogalmazott: ha Hollandiában és Ausztriában be tudnak zárni szombat délben a boltok, akkor ez itthon is megoldható lenne. "Nem irigylem azokat, akiknek az a vasárnapi szórakozásuk, hogy plázákban lődörögjenek"- tette hozzá. Ráadásul a családanyák egyáltalán nincsenek kompenzálva a család nélkül töltött napért a szerény vasárnapi pótlékokkal. A kereszténydemokrata kezdeményezésre reagált a Szabad Demokraták Szövetsége is: "Az SZDSZ egyetlen javaslatot sem támogat, amely növeli a munkanélküliséget, csökkenti a gazdaság versenyképességét, és hatalmi sz

Eladók a vasárnapi munka ellen

Mit szólnak a javaslathoz az érintettek, a bolti eladók? Egy nagy bevásárlóközpontban szondáztattuk az eladókat. A válaszokból kiderül, pótlék helyett inkább pihenésre vágynak. Sokkal inkább szeretteik körében töltenék ezt az időt.  A törékeny, butikban dolgozó Erika kérdésünkre csak annyit árult el: nagyon örülne a szabad vasárnapnak. Többet azonban nem mondhatott, arra hivatkozva: felettesei kifejezetten megtiltották, hogy bárkinek is nyilatkozzon az ügyben.


A pár lépésre található ékszerbolt egyik huszonéves alkalmazottja, Andrea már jóval közlékenyebbnek bizonyult: igaz, neki senki sem tiltotta meg a véleménynyilvánítást. A fiatal nő többéves eladói pályafutása során úgy tapasztalta: a vasárnapi nyitva tartás nem csak a dolgozóknak megterhelő, profit sincsen. "Nézz csak körül bármelyik nagyobb üzletközpontban vasárnap: a vendéglátóhelyek kivételével a legtöbb bolt kong az ürességtől. Miattuk felesleges is kinyitni: ráadásul az ékszerek drágasága miatt egy ékszerbolt hétköznap sem épp a leglátogatottabb üzlet. Pláne nem vasárnap. A zárva tartást így én csak támogatni tudom" - összegez. Andrea még hozzátette: ilyenkor főnöke, az ékszerüzlet tulajdonosa is szívesen lehúzná a rolót. A bevásárlóközpont üzemeltetési szabályzata miatt azonban ezt nem teheti meg.


Az egyik közeli bizsuboltban dolgozó, épp gyermeket váró Klaudia is teljes tévútnak érzi az üzletközpontok vasárnapi nyitva tartását. "A vasárnap a családé kellene, hogy legyen. Mikor legyek velük, ha nem akkor"- simítja végig a pocakját a hölgy, mintegy nyomatékképpen.  


A kereskedelmi dolgozók számára is szabad vasárnap ötletét a plaza könyváruházának egyik eladója, Ildikó is teljes mellszélességgel támogatja."Igen, igen, igen és igen, szabad vasárnapot mindenkinek" - lelkesedik. "Elviselhetetlenül sokszor vagyok hétvégés. Sőt, gyakran még hó vége előtt 1egy-két nappal sincsen készen a következő pár hét munkaidő-beosztása. Így persze lehetetlen normálisan előre tervezni bármilyen családi, magánéleti programot. Ha tehetném, a vasárnapi pluszpénz helyett mindenképpen a szabadidőt választanám"- fakad ki.


Akik hozzászoktak a hétvégi munkához


E véleményen van az egyik ajándékbolt eladója, Henrietta is. "Mindenképpen jól jönne, ha nem valamelyik hétköznap kapnám meg a szabadnapot a vasárnap helyett." A nő azért megjegyzi, a vasárnapi munka egyetlen előnye, hogy az egész napos nyitva tartás helyett ilyenkor délután fél hatkor teheti le a lantot a máskor jellemző, este 9 óra helyett. Azért hozzátette: ő már annyira hozzászokott a "2 nap munka, 2 nap szabad, vagy 3 nap munka, 3 nap szabad" munkabeosztáshoz, hogy jobban megviselné egy klasszikus, irodai, 8-4-ig tartó munkanap.


A szúrópróbaszerűen kérdezett eladók közül csupán a több mint tíz éve a kereskedelemben dolgozó Ilonát nem zavarja a vasárnapi munkavégzés ténye. "Ha valaki hosszabb időt eltölt a kereskedelemben, előbb-utóbb átáll a vasárnapi munkára. Ráadásul a hétköznapi szabadnapok könnyebbé teszik a hivatalos ügyek elintézését is. Így legalább nem kell folytonosan egyeztetni valamelyik kollégával, hogy elkéredzkedhessek hétköznap délelőtt.


Olvasóink közül sokan ellenzik a kötelező zárást


Olvasóink véleménye már sokkal megosztottabb. Az eladók véleményével többnyire csak a kereskedelemben dolgozók értenek egyet. Egy záráspárti fórumozó így érvel: "Teljesen felesleges vasárnap nyitva tartani. A bevásárlást hétköznap is el lehet végezni, a hétvége pedig legyen a családé, a közös programoké, a hobbié stb.. A hétköznapi rohanásban úgysem vesszük észre egymást, legalább ezt az egy napot hagyjuk meg egymásnak, magunknak.


Vannak akik nem tartanák jónak az állami beavatkozást: "Inkább rá kellene hagyni az emberekre, hogy mit akarnak kezdeni a vasárnapjukkal. Valaki annyit dolgozik, hogy csak akkor tud elmenni bevásárolni. Inkább azzal kellene foglalkozni, hogy az embereknek legyen szabadidejük is, és nem kell, hogy vasárnapra essen, vagy a hétvégi munka eléggé meg legyen fizetve - írja egy olvasónk. Egy másik szerint az emberek általában dolgoznak, és akkor tudnak vásárolni ha szabadnapjuk van. És ez sokszor vasárnapra esik.


Takács Gabriella

 

« Összes hírünk