A kiválasztási procedúra hosszát gyakorlatilag egyetlen tényező nyújthatja meg: ha a jelölt nem ér rá az adott időpontokban. A vállalatok mindent megtesznek annak érdekében, hogy a lehető legrövidebb idő alatt betölthessék pozícióikat, előfordul, hogy épp emiatt egy napon tartják meg az első és a második körös interjút is. Legyen szó akár bankról, akár ingatlanirodáról, vagy épp egy gyártó cégről, egy mindenképp közös bennük: kiválasztási folyamatuk igen kevés esetben haladja meg az egy hónapos időtartamot. Állásinterjúik között mindössze egy hét telik el, és általában már a második beszélgetés után meghozzák döntésüket. Harmadik interjúra pedig a cégek zöménél csak különleges esetekben kerül sor. Nincs ez másként az elektroacél lemeztermékeket gyártó Kienle Spiess Hungary Kft. - nél sem, ahol csak a vezetők kiválasztásánál van harmadik interjú, a többi pozíció esetében két beszélgetésen kell személyesen részt venni a jelölteknek. Egy napon tartják az első és a második interjút "Előfor

 

« Összes hírünk