Megosztja a dolgozókat a céges csapatépítő tréningek haszna. Míg egyesek szerint mindez csak szükséges rossz a szabadidő rovására, addig mások örömmel mennek és vesznek részt kollégáikkal a szokatlan feladatok megoldásában. A cégvezetés szándéka egyértelmű: javítani a kommunikációt, növelni az összetartást és a motivációt. Munkajogi szempontból viszont sok a homályos pont az ilyen események státuszáról.

Csapatépítő tréning: áldás vagy átok

Szabadidő eltöltése a kollégákkal?


Ellen van a csapatépítő tréningeknek az egyik budapesti nyelviskolában angolt tanító Ilona. "Szerintem csak a családtól, a magánélettől vonja el a dolgozókat. Elég időt tölt az átlagember a munkahelyén ahhoz, hogy a szabadidejét ne a kollégákkal, hanem a számára legkedvesebb személyekkel töltse el "- fakad ki. Elárulta, hogy munkahelye legalább havi egy péntek estét szentel a közös programokra. "Hol egy táncház, hol egy étteremlátogatás, hol egy közös tekézés kerül terítékre." Ilona rendszerint igyekszik kivonni magát a munkaidőn túli kötelező programokból. Igaz, kollégái - akikkel egyébként korrekt munkakapcsolatot tart fent -néha kicsit furcsállják a hozzáállását. De eddig sem emberileg, sem anyagilag nem tapasztalta hátrányát annak, ha nem vett részt a közös kiruccanásokon.


Jogi trükkök és bizonytalanság


A munkajog is inkább Ilona álláspontját támasztja alá. "A csapatépítő tréningek és a közös céges programok esetében elvileg a rendes munkaidő-beosztás szabályai szerint kell eljárni. Ennek értelmében a munkával nem szorosan összefüggő tevékenységekre a dolgozó munkaidőn kívül nem kötelezhető. Amennyiben az ilyen, munkaidőn túli tevékenység a munkával összefüggésbe hozható, a cégnek akkor is 1 héttel az esemény előtt tájékoztatnia kell a dolgozókat" - tájékoztatott Dr. Sipos Márta munkajogász. A szakember ugyanakkor problémásnak látja, hogy nincs is olyan jellegű szabályozás, ami egyértelművé teszi, mi számít csapatépítő tréningnek és mi nem. "Egy üzletkötőként dolgozó hölgyet például magával vitt a cég egy hétvégi csapatépítő tréningre. Csakhogy a hölgyet a feladatok teljesítése közben baleset érte, eltört a lába. A cég ma sem tudja, hogy a hétvégén, a céges program alatt történt lábtörés most munkahelyi balesetnek számít-e vagy sem." A tapasztalatok szerint a cégek amúgy is gyakran folyamodnak trükkös fogásokhoz - papíron például szakmai képzésként tüntetnek fel egyes csapatépítő tréningeket. Gyakori jelenség az is, hogy a még próbaidőn lévő dolgozóval tanulmányi szerződést kötnek. Ebben a csapatépítő tréning képzésnek minősül - amelyen, ha nem vesz részt a próbaidős dolgozó és emiatt esetleg elküldik, még az árát is vissza kell fizetnie."


A csapatépítő tréningek értelmezése körüli zűrzavarra gyakran maguk a munkaadók is ráerősítenek. Dr. Riss Éva becslései szerint csupán a cégek 40 százaléka tudatos a csapatépítésben. Ezek a cégek általában multik, ahol már kialakult hagyományai vannak a csapatépítésnek - tudják a céljaikat és hogy mit, miért tesznek. A megrendelők másik kategóriája tipikusan az a hazai kisvállalkozás, amely menet közben nagy növekedésre tett szert. A feladatokat eddig nem vagy kevéssé delegáló vezetőség ilyenkor realizálja, hogy túl nagy felelősség hárul rájuk - rendszerint ilyenkor kezdenek el érdeklődni a csapatépítő tréningek iránt.


A célhoz keressünk feladatokat


A csapatépítő tréning során azonban rengeteg a hibalehetőség- sok múlik a kivitelezésen. "A tréning akkor lehet sikeres, ha témája és feladatai illeszkednek a cég előtt álló kihívásokhoz, miközben az egyén lehetőségeit és igényeit is figyelembe veszik. Ugyanakkor biztos kudarc ebben a helyzetben, ha előre gyártott, merev tréningsémán próbálják keresztülpréselni az összes résztvevőt, miközben nincs mód a tapasztalatok átélésére, feldolgozására"- fűzte hozzá Kiss István tanácsadó szakpszichológus.


Takács Gabriella, 2009. május 8.

 

« Összes hírünk