Egyre több helyen előfordul, hogy a vállalatok először a munkatársak között hirdetik meg megüresedett pozícióikat. Utánajártunk, hogyan szükséges készülni egy belső interjúra, ott milyen kérdések merülnek fel, milyen öltözékben ajánlott érkezni, sőt, a tegeződés/magázódás dilemmáról is érdeklődtünk.

Cégen belüli pályázás Így készüljünk, ha ismerjük az interjúztatót



Példákkal illusztrálja alkalmasságát



"A pályázóknak az elvárások megismerése után tanácsos kikérni a közvetlen vezető véleményét. Amennyiben a főnökük szerint megfelelnek, ajánlott konkrétumokkal bizonyítani rátermettségüket. Ha marketinges pozícióról van szó, akkor a pályázónak érdemes összegyűjteni mindazt, amivel közvetve vagy közvetlenül segítette a vállalat marketing-tevékenységét. "Mi bizonyítja, hogy jó marketinges lennék, hogy alkalmas vagyok erre az állásra?" Az interjún pedig ezen kívül tanácsos hangsúlyozni az eddig elért eredményeket. Vezetői szintű pozíciónál össze kell gyűjteni minél több olyan érvet a feljebblépésre például: szakmai fejlődés, vezetői képességek, stb" - mondja Kiss Gabriella karriertanácsadó.



"Az interjún arra helyezzük a hangsúlyt, hogy az adott pozícióra szakmailag valóban alkalmas-e, rendelkezik-e azokkal a kompetenciákkal, amelyek szükségesek" - erősítette meg a fentieket Dobi Kitti, a Procter & Gamble toborzási-kiválasztási vezetője, illetve Tischner Roland, a GE Industrial szervezetfejlesztési vezetője.


A teljesítményértékelés az önéletrajz




"Az interjún - amelyen a pályázón kívül általában a szakmai- és a HR-vezető vesz részt - a személyes karriertervekről, és a váltás miértjéről is szó esik" - tette hozzá Dobi Kitti. A pályázónak önéletrajzot felesleges magával hoznia, hiszen a belső interjún a cégnél a vezető által írt jellemzés és az éves teljesítményértékelés van a résztvevők segítségére.


Általában laza a hangvétel, de vigyázni kell...



A beszélgetés legtöbbször laza hangvételű - avattak be a cégek -, azonban a szakértők figyelmeztetnek: vigyázni kell ezzel a könnyed hangvétellel. "A jelöltek a belső interjún hajlamosak túlságosan elengedni magukat, pedig ezzel nagyban ronthatják esélyeiket. Ne felejtsék el, hogy bár a beszélgetés kevésbé formális, esetenként baráti hangvételű, azért mégiscsak állásinterjú. Próbálják megtalálni a középutat a túlzott komolyság és a túlzott komolytalanság között" - mondja a GE Industrial szervezetfejlesztési vezetője.


Tegeződés vagy magázódás



A laza hangvétel mellett a tegeződéssel sem árt az elővigyázatosnak lenni. "Ha a jelölt ismeri az interjúztatókat, vagy a cégnél a tegeződés az általánosan elfogadott kommunikációs forma, akkor az interjún sem szükséges magázódnia. Ha azonban cégen belül a magázódás jellemző, akkor a beszélgetésen sem legyen ez másként" - tanácsolja Kiss Gabriella.


Az interjún a munkahelyi viselet megfelel



Az öltözködés már kevésbé kényes téma. "A belső interjún a munkahelyi viselet ajánlott, a túl - illetve az alulöltözködés is visszatetszést kelthet. Tehát ha a mindennapokban munkahelyünkön nem viselünk öltönyt és nyakkendőt, akkor a beszélgetésen se viseljünk azt" - értettek egyet a megkérdezett szakemberek.

 

« Összes hírünk