Tizenegyedik alkalommal rendezte meg gyermektábori munkákat kínáló állásbörzéjét a CCUSA nevű nonprofit szervezet kedden Budapesten. 18 év feletti nappali tagozatos hallgatóknak kínáltak nyári idénymunkát az USA-ba. Pályázni lehetett gyermekfelügyelői, oktatói, konyhai, karbantartói pozíciókra. A börzére jó volt időben érkezni, mert az eseményen résztvevő táborokban hamar elfogytak a helyek. A helyszínen mi is kint voltunk.

Amerikai idénymunkát ajánlottak

A magyar lányok jobban beszélnek angolul, mint a fiúk – összegezte tapasztalatát Ann Rampulla, a Rockwold Deephaven Camps táborvezetője. „Nagyon meg vagyok elégedve a magyar munkaerővel, nagyon keményen tudnak dolgozni. Rajtuk és az oroszokon érezni leginkább a megfelelni akarást. Nálunk a száz fős személyzetből hatvanöten érkeznek Európából, és harmincöten az Egyesült Államokból. A gyermekfelügyelői munkakörökbe általában angol anyanyelvű diákok kellenek, de ma már egyre nehezebb az Államokon belül munkaerőt találni a táborokba. Régebben a száz helyre volt körülbelül négyszáz amerikai jelentkező, ma pedig jó ha húszan jelentkeznek az országból. Az amerikai fiatalság inkább a jövőjét építgeti és tanulmányainak megfelelő szakmai gyakorlati helyet keres magának nyárra” – magyarázza Ann Rampulla.


Kimerítő a gyermekfelügyelet


Gabriella 2009 nyarán vett részt a CCUSA programjában. Akkor az egyik tábor konyhájára osztották be, ahol heti hat napot dolgozott reggeltől estig. „Tavaly későn kaptam észbe és lecsúsztam az állásbörzéről, így már nem válogathattam a helyek között, hanem oda kellett mennem, ahova beosztottak. Nem jártam rosszul, de hallottam olyanról is, ahol kevesebb munka is elég volt. Persze ezt valószínűleg a börzén sem tudtam volna kiszűrni, ehhez egyszerűen csak szerencse kell” – meséli tapasztalatait a fiatal lány, aki ha most választana, akkor is konyhai munkára jelentkezne. „A konyhai dolgozóknak többet fizetnek, mint a gyerekfelügyelőknek, ezért jobb ez a munkakör. Az utóbbiak nagyobb presztízzsel rendelkeznek, de roszabbul fizetnek és 24 órában rendelkezésre kell állni. Hiába lenne a felügyelőnek szabad órája, ha egy gyerek odajön és szeretne valamit, akkor azzal foglalkozni kell.”


Oktatói munka: legalább középfokú tudás


Szakmai tapasztalatra csak a gyermekfelügyeletre és az oktatói munkakörökre pályázók esetén van szükség, kisegítő személyzetnek mindenféle gyakorlat nélkül is lehet jelentkezni. „A konyhai munkáknál előnyt jelent ha valaki már dolgozott hasonló helyen, de ez egyáltalán nem elvárás. Az angoltudásra azt mondjuk, hogy alap- és középfok közötti szint már elegendő lehet. A táborvezetők egyébként jobban szeretik azokat a jelölteket, akik esetleg nem beszélnek tökéletes nyelvtannal, de ügyesen ki tudják fejezni magukat, mert ők kint könnyebben el fogják tudni sajátítani szükséges szakszavakat. Akinek középfokú, vagy netán felsőfokú nyelvvizsgája is van, az már akár oktatói, vagy gyermekfelügyelői posztra is pályázhat” – mondta Rasovszky Miklós, a CCUSA magyarországi koordinátora.


Mindenkinek lesz helye


Eddig 200 olyan diáknak van már helye valamely nyári táborban – tudtuk meg Mike Mitchelltől, a CCUSA magyarországi programjának vezetőjétől. „Eddig 350 jelentkező van, ami valamivel alul marad a tavalyi 400-hoz képest. Valószínűleg mindenkit el fogunk tudni helyezni, 2009-ben is mindössze hat diáknak nem sikerült helyet találnunk” – mondta Mike Mitchell. „Az állásbörze azért jó, mert itt még válogathatnak a diákok és a táborvezetők is, a későbbiekben pedig már mi osztjuk be a jelentkezőket a megmaradt üres helyekre.”


Nem lehet meggazdagodni


Megtudtuk, a nyári tábori munkából nem lehet meggazdagodni. Sőt, általában nullszaldósra jün ki a 9 hét. A költségek: a diákoknak elsőként ki kell fizetniük a CCUSA szolgáltatásaiért járó alapdíjat, amely 495 eurót tesz ki, és ezen felül őket terheli a J-1 vízum költsége is, amely a tábori munkavállaláshoz szükséges. „Összesen körülbelül 150-160 ezer forintot kell kifizetniük a jelentkezőknek, amit sokan diákhitelből oldanak meg” – mondta a CCUSA magyarországi programjának vezetője. A 9 hetes munkáért járó fizetséget egy összegben kapják meg a dolgozók, amely kisegítő személyzet esetében 1290 dollár (körülbelül 250 ezer forint), gyermekfelügyelő esetén 21 éves korig 975 dollár ( 190 ezer forint), 21 éves kor felett pedig 1210 dollár (237 ezer forint). A CCUSA állja a kiutazás költségeit Budapesttől egészen a táborig, illetve visszafelé New Yorktól Budapestig, de New York JFK repülőtérig mindenkinek magának kell megoldania eljutást. A táborban a dolgozók szállást és teljes ellátást is kapnak, tehát a munkáért járó bért akár egy az egyben költhetik az utolsó 4 hétben utazgatásra.


Dorofejev Tamara, 2010. március 3.

 

« Összes hírünk