Az orvosi pálya számít társadalmilag legelismertebbnek, anyagi megbecsülés tekintetében a jogászok állnak az élen - derül ki a Diplomás pályakövetés 2009. című kutatásból, amelyben közel 8 ezer hallgató véleményét kérték az egyes szakmák társadalmi és anyagi megbecsüléséről. Érdekes kettősség, hogy a fiatalok szerint az informatikusokat jól fizetik, társadalmi presztízsük viszont nagyon alacsony.

A legjobb szakmák - hallgatói szemmel

Jogász, informatikus, mérnök: a legjobban keresők?


Az anyagi, egzisztenciális elismertség esetében összesen öt foglalkozás kapott érdemi számú említést, s közülük is négy emelkedik ki. Igaz, ezen belül igencsak megoszlanak a vélemények, hogy melyik számít ma Magyarországon a két anyagilag legjobban honoráltnak. Az összes válaszadó diák közül minden harmadiknak (35,0%) elsőre a jogász szakma jut eszébe, mint ami a legnagyobb anyagi megbecsülésnek örvend. Ezen kívül további egytizedük (10,7%) is megemlíti a jogászokat, így összesen a válaszadók közel fele (45,7%) tartja kiemelkedőnek a jogi hivatás anyagi elismertségét. Nem maradnak el sokkal utánuk az informatikusok (41,6%), a műszaki mérnökök (39,9%) és a közgazdászok (38,4%) sem, akik lényegében ugyanannyi említést kaptak. Ugyan sokan említették az orvosokat (26,0%) is, ám az ő anyagi megbecsültségükről alkotott kép már ellentmondásosabb, főképp, hogy nem tudhatjuk, a válaszadók csak a legális vagy a sokuk esetében igen jelentős hálapénzzel kiegészített jövedelmet és juttatásokat is figyelembe vették-e.


Orvos, jogász: akikre a leginkább felnéznek


Több tekintetben is változik a kép, ha az egyes foglalkozások társadalmi megbecsültségét, presztízsét vesszük figyelembe. Természetesen ez nem független az anyagi megbecsültségtől, ám a vizsgálat eredményei azt mutatják, hogy az egyetemisták és főiskolások érdemi különbséget tettek a két szempont között.


A válaszadók közel háromnegyede (71,1%) az orvosi pályát a két legelismertebb, legmegbecsültebb foglalkozás közé sorolta, amely messze a legmagasabb értéket jelenti. Érdekesség viszont, hogy a második legtöbbször említett jogász szakma elsőre mégis többeknek eszébe jutott (40,4%), mint az orvosi (30,2%), ám összességében már kevesebben említették (53,5%).


Informatikus: jól keres, de nem elismert


A műszaki mérnök (20,3%) és a közgazdász (20,2%) pálya megítélése a jövedelmekhez hasonlóan ebben az összevetésben is szinte teljesen megegyezik, ám érezhetően mindkettőt kevesebben sorolták már a legmegbecsültebb szakmák közé. Az igazán feltűnő eredményt az informatikusok megítélése kapcsán tapasztalták az Educatio Nonprofit Kft. kutatói: amíg sokak szerint az egyik legjobban megfizetett diplomásoknak számítanak, addig társadalmi presztízsük már jóval alacsonyabb (7,9%). Ez összefügghet a szakterület újszerűségével, vagyis hogy a munkaerőpiacon általában jól megfizetett szakma ilyen rövid idő alatt nem tudott - legalábbis egyelőre - komoly presztízst kivívni magának. Ennél összességében többen (10,2%) jelölték a komoly presztízsű szakmák közé a természettudósokat, akik viszont a jól fizetett diplomások "versenyében" már elenyésző szavazatot kaptak (1,6%).


Valamelyest többen vélték úgy, hogy az alacsony anyagi juttatások ellenére a társadalmi presztízse némileg magasabb a középiskolai humán tanároknak (5,7%), az általános iskolai tanítóknak (4,6%) és a társadalomkutatóknak (4,3%),


Foglalkozások anyagi megbecsültsége
(A legjobban megbecsült foglalkozások említési aránya a válaszadók között - egy kérdezett két foglalkozást jelölhetett meg)


foglalkozás említések aránya (%)
jogász 45,7%
informatikus 41,6%
műszaki mérnök 39,9%
közgazdász 38,4%
orvos 26,0%
agrármérnök 3,8%
társadalomkutató 2,2%
természettudós 1,6%
középiskolai humán szakos tanár 0,5%


Foglalkozások társadalmi megbecsültsége
(A legjobban megbecsült foglalkozások említési aránya a válaszadók között - egy kérdezett két foglalkozást jelölhetett meg)


foglalkozás említések aránya (%)
orvos 71,1%
jogász 53,5%
műszaki mérnök 20,3%
közgazdász 20,2%
természettudós 10,2%
informatikus 7,9%
középiskolai humán szakos tanár 5,7%
tanító (általános iskolában) 4,6%
társadalomkutató 4,3%
agrármérnök 2,3%
Válaszadók száma: 7765


7800 egyetemi, főiskolai hallgatót kérdeztek


A Diplomás pályakövetés 2009. című program részeként elsőként a hallgatók körében került sor országos vizsgálatra 2009. május-június hónapokban. Az első országos vizsgálatban összesen 7.837 nappali alap- és osztatlan képzéses hallgató lekérdezését folytattuk le. A kutatás a TÁMOP 4.1.3 Központi Diplomás Pályakövető Rendszer kiemelt projekt keretében valósul meg.


2009. szeptember 10.


 

« Összes hírünk