Új szakmai vezető a Hír TV-nél, gazdasági tanácsadótól hozott marketingvezetőt a Hays munkaerő-közvetítő cég, új kommunikációs igazgatója lett a Sparnak, mozgás ingatlanszolgáltató cégek között. „Első vonalas” kinevezésből erre a hétre csak egy jutott.

A hét vezetőváltásai - Vagyonkezelő, Hays, Hír Tv, Spar, CBRE


Fejcsere a Vagyonkezelőnél
Szivek Norbert váltja február 16-tól Márton Pétert a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő élén. Márton Péter 2012 áprilisától dolgozott az MNV Zrt.-nél vezető beosztásban, 2013. január 1-jétől a nemzeti vagyon kezeléséért felelős társaság vezérigazgatójaként tevékenykedett. A minisztérium közleményében az álls, hogy Seszták Miklós tárcavezető a továbbiakban is számít a távozó vezérigazgató munkájára. A hvg.hu szerint az új vezér kinevezése a Simicska-Orbán háború újabb epizódja lehet. Németh Lászlónét Simicska Lajos embereként tartotta számon a közvélemény, az erre utaló jeleket nem is igazán rejtette véka alá a fejlesztési miniszter.


Egykori RTL-es a Hír TV szakmai vezetője
Tarr Pétert nevezték ki a Hír Tv új szakmai vezetőjének azután, hogy a tévénél múlt pénteken felmondott a vezetőség és tévé tulajdonosa, Simicska Lajos lett a televízió elnöke. Tarr 1994-től a Magyar Televízió szerkesztő-riportereként dolgozott, 1997-től pedig az RTL Klub Híradójának felelős szerkesztője lett. Dolgozott a Napi Magyarország, és a Magyar Nemzet főszerkesztő-helyetteseként. Ott két évet sem töltött el, majd 2002 szeptemberében a frissen indult InfoRádiónál folytatta főszerkesztőként – írja a Népszava.


Az EY-től jön a Hays munkaerő-közvetítő új marketingfőnöke
Krizbai-Orbán Zsuzsa (a fotón) személyében új marketing és kommunikációs vezető csatlakozott a Hays magyarországi irodájához. A szakértő a HR-cég megújult marketing-és kommunikációs stratégiája mentén a PR és vállalati kommunikáció mellett az online és közösségimédia-marketingért, valamint a cég márkastratégiájáért is felel. Krizbai-Orbán Zsuzsa az EY-tól érkezett (korábban Ernst & Youngként volt ismert) a Hays-hez, előző munkahelyén marketing- és kommunikációs szakértőként a tanácsadó cég vállalati, brand- és digitális kommunikációjáért felelt, valamint a fenntartható üzleti megoldások kidolgozásával és a vállalat kormányzati kapcsolatokért felelős tevékenységével foglalkozott.


Belső kinevezéssel új kommunikációs vezető a Sparnál
Fehér István nyugdíjba vonulása után Maczelka Márk vette át a SPAR Magyarország kommunikációs vezetői posztját. A szakember házon belülről érkezett a megüresedett posztra. A reklámszakember a Pécsi Tudományegyetemen diplomázott előbb Kommunikáció- és Médiatudomány szakon, majd ugyanitt a Közgazdaságtudományi Karon szerzett másoddiplomát. Maczelka Márk 2012 júliusában csatlakozott a SPAR csapatához. Kezdetben online marketing menedzserként, később új média menedzserként dolgozott.


Senior értékbecslőt igazolt az ingatlanberuházó cég
2015 februárjától Leiszter Krisztina a CBRE Magyarország új senior értékbecslője. Az szakember több, mint egy évtizednyi piaci tapasztalattal csatlakozik a világ vezető ingatlan-tanácsadójának budapesti csapatához. Krisztina korábban az Eston International értékelési divíziójának vezető tanácsadója volt, ahol fő feladata ipari ingatlanok, üzlethelyiségek, bevásárlóközpontok, élelmiszer-áruházláncok, éttermek, irodaházak, szállodák és társasházi lakásportfóliók, valamint fejlesztési telkek értékelése volt.


2015. február 13.

 

« Összes hírünk