A német cégvezetők kétharmada úgy érzi, munkáját nem értékelik kellőképpen. A beosztottakhoz hasonlóan őket is érzékenyen érinti, ha elmaradnak az elismerő szavak - derül ki a Wirtschaftswoche német gazdasági magazin ezer menedzser megkérdezésével készült felméréséből.A Világgazdaság által idézett kutatás rámutat: a német főnökök 66,5 százalékának a szóbeli elismerés ugyanolyan fontos, mint az anyagi jellegű, ötödüknek pedig még fontosabb is. A felmérésből ugyanakkor kiderült az is: a cégvezetők kétharmada érzi úgy, hogy munkáját nem értékelik kellőképpen. A szakemberek szerint az eredmény egyáltalán nem meglepő. A felső szinteken egyre jobban szűkül azok köre, akik "megveregethetnék egymás vállát". Ez a fajta "magányosság" azonban nemcsak a csúcsokon, de már a középvezetői szinten is érzékelhető. E szerint fölérendeltként a menedzserek általában vagy semmilyen, vagy valamilyen mögöttes céllal megfogalmazott hamis dicséretet kapnak.

A főnök is dicséretet akar

 

« Összes hírünk