Öt nap alatt 125 ezer látogatójával rekordot döntött a Monster karrieroldal virtuális állásexpója, amely pénteken este zárta kapuit. A 33 kiállító céghez összesen 8 ezer önéletrajz érkezett, amelyek feldolgozása a következő napokban, hetekben esedékes. Volt olyan munkaadó, amely 1000 cv-vel gazdagodott. Mire voltak kíváncsiak az érdeklődők, mely pozíciók voltak a slágerek?

125 ezer látogató - csúccsal zárt az állásexpo

Banki ügyfélszolgálatnál elég az érettségi


Az FHB Bank standjánál egy hölgy a treasury pozícióról érdeklődött. Megtudta, péntek estig lehet rá jelentkezni, majd 2-3 héten belül érkezik a válasz. „Kell fénylépet csatolnom?” – kérdi. „Nem feltétel, de előnyös, így tudjuk archoz is társítani az önéletrajzát” – válaszolt a HR-es „Akkor csipkedem magam” – gépelte a pályázó és már lépett is ki a chatből. A banknál keresett volt a budapesti call centerben meghirdetett 3 műszakos ügyfélszolgálati munka is, ahová kivételesen nem elvárás a diploma, hanem a középfokú pénzügyi végzettség, ha ehhez 2 éves banki tapasztalat párosul. Kerestek még mentort, pénzügyi tanácsadókat- emellett IT-s állásajánlatok is akadtak.


2 éves betanulás Franciaországban


A Kozák HR személyzeti tanácsadó standjánál a „financial analyst” (pénzügyi elemző) pozíció a sláger, talán a 2 éves franciaországi betanulási lehetőség miatt. Maga a cégvezető, Kozák Emese ült a virtuális standnál. Megtudjuk, kontrolleri múlt, pénzügyi egyetemi diploma és néhány személyes valamint folyékony angol és franciatudás kell a munkához. Főleg a nyelvi elvárás rostálja a jelentkezőket.


Benéztünk egy másik fejvadász céghez, Kelly Serviceshez, ahol a jogtanácsosi munkától a műszaki értékesítésig 270 pozícióból szemezgetettek az érdeklődők. A Kelly közvetít üzleti szolgáltató központokba is, ahová az angol mellett és egy vagy bizonyos munkáknál még két idegen nyelv az elvárás.


A pénzügyi tanácsadó AWD Magyarországhoz váltva azt látjuk a chatfalon, hogy egy megváltozott munkaképességű férfi kérdez. Adatbázis-karbantartást vállalna, mozgáskorlátozottsága miatt csak irodában tudna dolgozni. „A címek telefonszámok pontatlansága több százezres kárt okoz egy cégnek. Lassítja az értékesítést és csökkenti a hatékonyságot.” A HR-es nem vitatja ennek fontosságát. Ugyan most nincs állás, de javasolja, az érdeklődő adja be cv-jét.


1000 önéletrajz egyetlen kiállítónál


”Még nem fejeződött be a beérkezett önéletrajzok összesítése, de máris 1000 cv fölött járunk, így eredményes hetet zártunk” – hallottuk az édességeket és állateledeleket gyártó Mars Magyarország standjánál. Náluk lesz kiből kiválasztani az új munkatársakat és jelentősen gyarapodott cv-adatbázisuk is. A cég képviselőitől a kiválasztás menetéről és a gyakornoki programról érdeklődtek legtöbben.


Az állásexpóra tesztmérnöki, folyamatmérnöki, villamosmérnöki, emellett beszerzői és vevőkapcsolati állásokkal érkezett a Zollner Elektronik közel 400 önéletrajzzal gyarapodott. A tanácsot kérő álláskeresők többsége főként korábbi, sikertelen álláskeresési kísérletei miatt kért szakmai korrekciót a tanácsadóktól, akik a chaten feltett kérdések alapján rámutattak, hol hibázhatták el korábban az álláskeresést.


Nem panaszkodhattak eseménytelenségre a HungaroControl standjánál sem. A légiirányítókat kereső céget a virtuális állásexpó minden napján folyamatosan bombázták kérdéseikkel az érdeklődők. Sági Erika kommunikációs szakreferens szerint nagyrészt a felvételi követelményekről, így például a szükséges nyelvtudásról és a felvételi teszt részleteiről érdeklődtek leginkább.


2012 tavaszán újra


Az állásexpo ugyan véget ért, azonban a kiállító cégeknél valamint a Monster.hu oldalon több ezer pozíció elérhető. A legközelebbi hasonló, virtuális karrierfórumra várhatóan jövő tavasszal kerül sor.


2011. október 24.

 

« Összes hírünk