Miskolc a te helyed

Mikro-, kis-és középvállalatokat is szeretne a kormányzat bevonni a duális képzési rendszerbe. Ha valaki hiányszakmát választ, hátrányos helyzetű térségben van, tanulói szerződéssel rendelkezik és jól tanul, akár havi nettó 50 ezer forint juttatásban is részesülhet – jelentette ki Czomba Sándor, a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) munkaerőpiacért és képzésért felelős államtitkára.

50 ezer forintos ösztöndíjat is kaphat a hiányszakmát tanuló fiatal


Közel a duplájára nőtt a hiányszakmákra jelentkezők száma az elmúlt években az ösztöndíj programnak köszönhetően, jelenleg 24 ezer szakiskolai tanuló kap ilyen támogatást – emelte ki Czomba Sándor.
Az államtitkár jelezte: a 2016-17-es tanévtől szeretnék megyénként akár 20-ra növelni a hiányszak-képzések számát a jelenlegi 12-ről, mivel egyértelmű igény van rá. Ha valaki hiányszakmát választ, hátrányos helyzetű térségben van, tanulói szerződéssel rendelkezik és jól tanul, akár havi nettó 50 ezer forint juttatásban is részesülhet – jegyezte meg az államtitkár.


A szakközépiskola szakgimnázium lenne


Az iskolaszerkezeti átalakításokról szólva elmondta: a tervek szerint a mostani szakközépiskolákat szakgimnáziumoknak hívnák a 2016-17-es tanévtől, jelezve, hogy az intézmény érettségit ad, felsőfokú oktatásra készít fel, de nem általában, hanem egy-egy szakirányban ad többlet tudást. Itt a negyedik év végén következne az érettségi, majd egy év rátanulással technikusi minősítést kaphat a tanuló – tette hozzá. A mostani szakmunkásképző iskolák szakközépiskolák lesznek a tervek szerint, ahol a tanuló három év alatt megszerezheti a szakmunkás bizonyítványt, de további két év után érettségihez is juthat – fejtette ki az államtitkár.


KKV-k felé is mozdulna a duális képzés


Czomba Sándor kitért arra, hogy tovább szeretnék bővíteni a duális képzési rendszert, növelni a részt vevő vállalatok számát, elsősorban mikro-, kis-és középvállalatokat bevonni. Az NGM államtitkára felidézte: 2015 szeptember elsejétől az NGM több mint 400 intézmény fenntartói feladatait veszi át, ami jelentős változás lesz. A lépéssel az érintett intézményeknek nagyobb önállóságot, ezzel nagyobb felelősséget is szeretnének adni – tette hozzá. Az újonnan alakult Nemzeti Szakképzési és Felnőttképzési Hivatal, az NGM háttérintézménye végzi majd a szakmai irányítást és látja el a fenntartói feladatokat. Az iskolák és a hivatal közé országosan 30-40 szakképzési centrumot hoznának létre, a minél hatékonyabb működtetés érdekében – jegyezte meg.


Így jön ki az 50 ezer forint


Odrobina László szakképzésért és felnőttképzésért felelős helyettes államtitkár az MTI kérdésére elmondta: két részből áll a szakiskolai tanulók ösztöndíja. Az egyik a hiányszakmához és tanulmányi átlaghoz kötött, 4,5-ös átlag felett jár, ami nettó 30 ezer forint. Ez egészül ki a duális képzésben a vállalatok által kötelezően adandó tanulói juttatással, aminek a törvény által előírt minimális bruttó összege 10 és 19 ezer forint között van, de ennél többet is adhat a cég. Ezeket összeadva kijön a havi mintegy 50 ezer forintos ösztöndíj. A hiányszakmákhoz kötött ösztöndíjat Szabóky Adolf piarista tanárról nevezték el – tette hozzá.


2015. február 13.

 

« Összes hírünk